Az Európai Parlament Külügyi Bizottságában rendkívüli találkozóra került sor Atifete Jahjaga koszovói államelnök asszonnyal, aki általános képet nyújtott országa belpolitikai és nemzetközi helyzetéről.
Előterjesztésében határozottan kiállt Koszovó területi épségének és szuverenitásának megőrzése, valamint a demokratikus jogállamiság és az alkotmányos rend biztosítása, másfelől pedig a koszovói helyzet békés párbeszéd útján való rendezése mellett, és országa egyértelmű elkötelezettségét tolmácsolta az Európai Unióhoz való csatlakozás tekintetében. Doris Pack néppárti képviselő, a kulturális bizottság elnöke Koszovó függetlenségének mihamarabbi elismerését sürgette azon öt EU-tagállam – köztük Románia és Szlovákia – részéről, mely mindmáig szembehelyezkedik ezzel, Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető-helyettes ezzel szemben azt hangsúlyozta, mindenekelőtt Szerbiát kell meggyőzni Koszovó függetlenségének elismeréséről. Tőkés László, az Európai Parlamentnek a nyugat-balkáni országok csatlakozása ügyében illetékes alelnöke az erdélyi magyarság támogatásáról biztosította a koszovói államfőt, és egyúttal azt szorgalmazta, hogy az EP gyakoroljon nyomást saját tagállamaira Koszovó elismertetése érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.