Elégedetlen az MSZP
Az MSZP szerint a kormány kedden ismertetett intézkedései alkalmatlanok arra, hogy befoltozzák az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett százmilliárd forintos lyukat.
Mesterházy Attila pártelnök szerint szemfényvesztés, dilettantizmus és tehetetlenség jellemzi a kormány gazdaságpolitikáját. Megjegyezte, nem ismert, hogyan orvosolná a kormány a jövő évi költségvetés várható problémáit. Bár a kabinetnek szeptember elsejéig meg kellett volna küldenie a Költségvetési Tanácsnak a 2012-es büdzsé alapelveit és főbb számait, ez nem történt meg – hangsúlyozta. Mesterházy Attila azt feltételezi, hogy az ellátórendszerek önfenntartóvá tétele érdekében a kormány tandíjat vezet be, fizetőssé tesz bizonyos egészségügyi ellátásokat és áttér a svéd nyugdíjmodellre. Szavai szerint a tehetetlenség jele, hogy a kormány nem tud mit kezdeni a munkanélküliséggel. Ezzel kapcsolatban leszögezte, nem az államadósság jelenleg tapasztalható mértékű csökkentése, hanem a munkahelyteremtés és a gazdaságélénkítés volna a kormány legfontosabb feladata. Sürgette, hogy a meghatározó gazdaságpolitikai kérdésekről a kormány folytasson konzultációt, a parlament pedig javaslatának megfelelően tartson vitanapot ebben a témában.
Veszélyben a felekezeti iskolák
Az egyházakról szóló törvény megsemmisítését kéri az alkotmánybíróságtól a magyarországi Pedagógusok Szakszervezete, mert az tizennégyre csökkentette a hivatalosan elismert egyházak számát, így felekezeti iskolák szűnhetnek meg. A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló törvény – amelyet július 12-én fogadott el az Országgyűlés – tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el, a jogszabály értelmében a többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd. Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár arra számít, ősszel további nyolc-tíz egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé.
A Duna TV új vezérigazgatója
Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap eddigi tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét választotta a Duna Televízió vezérigazgatójává a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma tegnap. Az 1950-ben született Dobos Menyhért 1969-ben, a Híradásipari Technikum elvégzése után lett a Magyar Televízió munkatársa kép- és hangtechnikusként. Miután a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán diplomát szerzett, az MTV ügyfélkapcsolati osztályának vezetőjévé lépett elő. Később a szervezeti kapcsolatok főosztályvezetője, majd az alelnöki, illetve az elnöki kabinet vezetője lett. Az MTV Közéleti Főszerkesztőségének, vagyis a Közéleti, a Vallási és Egyházi, a Kisebbségi és a Határon Túli Műsorok szerkesztőségének munkáját 2003-tól 2010. június 6-áig irányította. 2010. június 7-től az MTV programtanácsának tagja, az m1 és az m2 megbízott műsorigazgatója, 2010 novemberétől szolgáltatási vezérigazgató-helyettes.
Kína támogatja Palesztinát
Kína a független palesztin állam létrehozása mellett áll, és támogatni fogja a palesztinok kérelmét az ENSZ-ben – tudatta a külügyminisztérium szóvivője útján a kínai kormány. A palesztinok ENSZ-tagságukra vonatkozó kérelmüket szeptember 20-án, a Közgyűlés 66. ülésszaka előtt nyújtják be hivatalosan New Yorkban a világszervezet főtitkárának. Izrael határozottan ellene van a palesztinok kérésének, és – Washingtonnal egyetértésben – az az álláspontja, hogy a tárgyalások folytatásával lehet csak a független palesztin állam megvalósításához eljutni. Hírek szerint az Egyesült Államok még az utolsó pillanatban kísérletet tett a palesztinok meggyőzésére, hogy álljanak el tervüktől. Barack Obama kormánya világossá tette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétót fog emelni az előterjesztés ellen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.