No, de nem ennyire drámai a helyzet, hiszen az előállt nebulók közel fele sikeresen vette a megmérettetést. Persze, ettől függetlenül az eredmények kifüggesztését követően mindenki ujjal mutogatott egymásra – szülők, diákok, tanárok, politikusok és a többiek –, ki-ki a másikat hibáztatván, és Istenem, milyen kevesen voltak, akik a maguk háza táján kezdtek el söprögetni.
Jómagam, ugyancsak idén érettségizett diákként, úgy gondolom, mindenki hozzátett egy keveset a "sikerhez". A politikusok a nem túlságosan hatékony tanügyi rendszerrel, a diákok passzivitásukkal és a tanulás kerülésével, a szülők meg határozatlanságukkal, melyet az elmúlt tizenkét évben tanúsítottak. Hálátlanok lennénk, ha ezt mondjuk? Nem hiszem! Talán egyik ismerősöm fogalmazta meg ezt a legjobban: sokan rosszallva mondják, hát, ezek a mai fiatalok milyenek, miközben, ha mélyebben belegondolnánk, igazából az lenne a válasz, hogy olyanok, amilyennek neveltétek. A szülők nevelési hozzáállása ugyanis – annak ellenére, hogy ezt előszeretettel elfelejtik – nagyban befolyásolja a fiatal személyiségének kialakulását. Ugyan­akkor úgy érzem, mintha manapság szégyen lenne tanulni, a szellemi érték nem számítana valós értéknek, mintha ezt a pénz váltotta volna fel.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kamerák közfelháborodást keltő felszerelése, mellyel kapcsolatban csupán annyit jegyeznék meg: a vizsga így vizsga, nem pedig úgy, hogy a tanárok lediktálják a kidolgozott tételeket, nem úgy, hogy saját tudásunkat háttérbe szorítva szemérmetlenül lepuskázzuk Móricz Tragédiájának elemzését. Azért pedig, hogy saját tudásunk nem volt elegendő az átmenő jegyekhez és a 6-os átlaghoz, nem az alulfizetett felügyelő tanárokat kell szidni, hanem önmagunktól megkérdezni: vajon valóban mindent megtettem annak érdekében, hogy az eredménylistán nevem mellett "admis" szerepeljen?
Bencze Melinda