"Szívből fakadjon mindig dalunk, ha búsulunk, ha vigadunk" – ez olvasható a 130 éves múltra visszatekintő uzoni református dalárda régi, nyolcvan évvel ezelőtt készült zászlaján és tegnap avatott vadonatúj hasonmásán.
A templom ugyan nem telt meg – talán a nyárias idő miatt –, de sajnálhatja, aki lemaradt az alkalomnak szentelt ünnepi istentiszteletről: három kórus is emelte a hangulatot, és végül a közös énekléstől megerősödve távozott mindenki. Igehirdetésében nt. Dénes Csaba, a Sepsi Református Egyházmegye esperese a zászló szerepéről beszélt, amely alá valamilyen ügyért fel lehet sorakozni – ha vannak elég erős kezek, szívek, lelkek ahhoz, hogy tartsák. Uzonban vannak – derült ki Ungvári Barna helybeli lelkész ismertetőjéből: az 1880-ban alakult, nehéz időkben is aktív református dalárda ma is él, és bár a fiatalokat nem vonzza, a 2004-ben nőszövetségi tagokkal vegyes karrá bővült csoport az utóbbi években farsangi jelenetekkel is gyarapította műsorát. Az összetartó erőt tegnap könnyű volt felismerni, hiszen a vendégként fellépő uzoni Szivárvány női kórus, valamint a lelkipásztorokat, lelkészfeleségeket és vallástanárokat tömörítő Tiszi Kar is valódi örömmel fújta, s mintha tényleg megszépült volna kicsit a világ. A brassói Puskás Bajkó Gábor által készített zászló megáldása után a magyar és a székely himnusz hangzott fel, majd közös emlékfotó és szeretetvendégség zárta a kettős évfordulót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.