Pedagógusok, barátok, zenekedvelők és a község számos lakója vett részt szombaton azon az egyórás hangversenyen, ahol a jelenlegi zenei évad sikeres számait mutatta be a Kováts András Ifjúsági Koncert-fúvószenekar.
Tagjai mind Kelemen Antal tanár-karnagy tanítványai voltak, ezzel a fellépésükkel köszöntötték karmesterüket négy és fél évtizedes pedagógusi munkájának búcsúünnepén. Felhangzott az Éljen a haza magyar történelmi és a Firenzei induló, Lehár egy operettrészlete, filmzene A Karib-tenger kalózai című filmből és egy Sissi életéből merítkező musical, az Elizabeth. Üdvözlőbeszédek sora következett, nyugdíjba vonulásuk alkalmával köszöntötte a pedagógus Kelemen házaspárt a zenekar, a sepsiszentgyörgyi Pedagógusok Háza, Maksai Mária matuzsálemi korú tanítónő, az Antos János-iskola új igazgatója, Zoltáni Aranka, a Gyimesközéplokról érkezett Berszán Lajos atya, Rákosi Károly református lelkész, a felső-háromszéki és erdővidéki iskolaigazgatók küldöttsége, Keresztély Irma főtanfelügyelő és a helyi önkormányzat. Kelemen Antal igazgató pedagógusi pályafutását Bedő Zoltán újságíró ismertette, az erre az alkalomra megjelent rétyi iskolatörténetet e sorok írója mutatta be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.