A Shakespeare-rendezéseivel (Rómeó és Júlia, Lear király – amely a budapesti Nemzeti Színházzal közös előadásban, dupla szereposztásban készült –, Othello) Magyarországon is sikert sikerre halmozó Bocsárdi László legújabb Shakespeare-előadásával, A velencei kalmárral is élénk érdeklődést keltett.
Három magyar színházi fesztiválon (Pécs, Kisvárda, Gyula) is bemutatták. Kisvárdán, a magyar színházak huszonharmadik fesztiválján elnyerte a legjobb előadás megtisztelő címét és a Shylockot megjelenítő Szakács László megkapta a legjobb férfi főszereplő díját, s bár a címszereplő Mátray László nem kapott díjat, játékát nagyon nagyra értékelték. Sikert aratott az előadás a gyulai várszínház Shakespeare-fesztiválján is, amint az Koltai Tamás vezető magyar színikritikus bírálatából is kiderül, amelyből idézünk néhány passzust, bizonyítva, hogy a Bocsárdi vagy a Tompa Gábor rendezéseit általában nagyra értékelő Koltai hogyan is látja a sepsiszentgyörgyi előadást. "A rendezésnek három pillére van: Portia, Antonio és Shylock. Kicsid Gizella Portiája határozott, szögletes nő, nála a számító praktikum az úr, még akkor is, amikor fölkínálja magát Bassaniónak. Ez még a fiú ládikanyitása előtt történik – olyan kvíz folyik, mint a táskás játék volt a tévében, vaktában kell kitalálni, melyikben lehet a főnyeremény, ez esetben Portia –, és a lány biztos lélektani érzékkel sugallja Bassaniónak a megfelelő ládikát, ahogy a korábbi kérőknél is a jellemükből következtetett a számukra kudarcot jelentő választásra. (De azért megkérte a komornáját, hogy egy tárgy oda helyezésével – pszichológiából jeles – segítse a rossz döntést.) Ennek a merev és fád Portiának nem lesz nehéz felvennie az álruhás bíró tartását, ridegségét és ítélkezését, készen van benne. A nő, aki kézben tartja a sorsát, és eléri a kiszámított boldogságot (ha ez annak nevezhető). Sem Antonio, sem Shylock nem képes ilyesmire, ők spontánabbak, eltérítik őket az érzelmeik, képtelenek kontrollálni magukat. Mátray Antonióját fogva tartja a latens férfiszerelem, amit nem vállal nyíltan, de letagadni sem tud. Látni kell az arcát, amikor Bassanio először kér pénzt, és bár Antoniónak tényleg csak áruban van pénze a tengeren, de a készpénzhiányra való hivatkozását erősen motiválja a csalódása a kölcsön célja, a nőhódítási terv miatt. Fájdalmát a mártírszerep, a »kés alá fekvés« színpadiasságával kompenzálja. Szakács László Shylockja pedig szinte egyetlen percig sem képes türtőztetni az indulatait, dühöng, ágál, teljes mértékben kiadja magát, tökéletesen vak a saját helyzete és a sorsa iránt, emberismerete a Portiáéhoz képest nulla, nem nehéz őt átverni a tárgyaláson." Koltai természetesen látja az előadás bizonyos megoldatlanságait is, "az előadás stílusegyvelege a darab eklektikusságából fakad". Legtöbbre Mátray alakítását értékeli, "ő az előadás legjobbja, Antonióban megvan az önreflexió, a rapszodikusság, a valódi személy és az affektáltság ötvözete: egy narcista aranyifjú bőrébe kötve. (Dobre-Kóthay Judit jelmezei beszédesek, mint mindig.)" Végül, vesztesként "Anyegin Lenszkij-áriájával vigasztalja magát. A melankóliához illik az Antonio-problémát a magáénak érző Csajkovszkij, vele búcsúzunk, meg a shakespeare-i gondolattal, hogy több dolgok vannak, mintsem filozófiánk felfogni képes." (Élet és Irodalom, 2011. július 22.)(hadházi)
