A budapesti Kalandpark Építés Kft. nyolc szakembere augusztus 7-én kezdett hozzá a négycsillagos Grand Hotel Bálványos közelében a régió harmadik kalandparkjának megépítéséhez a Hegedüs Ferenc és Szarvadi T. Loránd által megvásárolt fenyőerdőben.
A budapesti szakcég építette egy évvel ezelőtt a hargitafürdői Balu Parkot, az ország legnagyobb ilyen létesítményét.
Biriszló Balázs cégvezető érdeklődésünkre elmondta: a park három felnőtt-, két gyermek-, egy csapatépítő, gyakorló- és tiroli csúszópályából meg sok játékelemből, például csigából, létrából és hordóból áll. Átadására körülbelül egy hónap múlva kerül sor. A budapesti cégvezető azt is elárulta, hogy Magyarországon két saját pályával rendelkeznek, nemrég megkezdték három újabb telep kialakítását. Világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a kalandparkok iránt. Megépítésük rendkívül költséges, a Balu Park például kétszázezer euróba került.