Megyei kórházMég két évig marad az építőtelep

2011. szeptember 21., szerda, Közélet

Legderűlátóbb becslések szerint is két évig tart még az építkezés a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, ami jelenleg attól függ, megkapja-e az intézmény azt a hiányzó 1,5 millió lejt, mely elegendő lenne ahhoz, hogy tavaszig befejezze a munkálatokat a B épületszárny első három szintjén, majd ezt követően elkezdődhet az uniós pályázatból finanszírozott építkezés.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A megyei kórház felújítására fordítható összeg egymillió euróval gyarapodott, a Központi Fejlesztési Régiónál megnyert uniós pályázat így elérte a 22 millió eurót – adta hírül a napokban Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. A szerződést előreláthatólag jövő héten írja alá a megyei ön­kormányzat, azt követi a tenderfüzet össze­állítása, a licitek meghirdetése, a nyertesek megnevezése, és legjobb esetben tavasszal kezdődhet a másfél éves munka – tájékoztatott Henning László, a megyei tanács alelnöke. Az építkezést ott folytatják, ahol az egészségügyi minisztérium finanszírozásával 2005-ben megkezdett, jelenleg is folyamatban lévő kon­szolidálást, felújítást abbahagyják, vagyis a B épületszárny első emeletétől felfelé. Említett összeg egyharmad arányban fedezi az építést, és ugyanannyit fordítanak az épületgépészeti munkálatokra, illetve a felszerelésre. Mivel az uniós támogatás minden szakaszban előfinanszírozást igényel, a megyei önkormányzat ezt hitelből oldja meg.
Hogy miért kell várni még hat hónapot annak a pályázatnak a valós elindítására, amelyről három-négy éve folyamatosan azt halljuk, hogy megoldja a kórház minden gondját, Henning László elmondta, az uniós pályázatoknak általában hat-hét év az átfutási idejük a kigondolástól a kivitelezésig, az elképzelés megfogalmazásától a megvalósításáig.

A kórház-felújítási pályázat most jutott szerződéskötési szakaszba, valójában csak a szerződés aláírása után válik ténnyé, a tenderfüzetet is akkor lehet véglegesíteni és a liciteket kiírni. Mivel a versenytárgyalás nemzetközi szintű, a jelentkezési időszak három hónap, azt követően felgyorsul az eljárás. Az alelnök elmondta, egyeztettek a megyei kórház vezetőségével, és abban állapodtak meg, lehetőleg tavaszig befejezik a folyamatban lévő építkezést, és amint az építő kivonul, az új nyertes átveszi a terepet.
Minisztériumi finanszírozásból eddig több mint nyolcmillió lejt költöttek az építkezésre, ebből a forrásból még a B épület alagsorát, földszintjét és első emeletét kell befejezni, ahol sorrendben a sürgősség, a szülőszobák és az ortopédia kap helyet. Ehhez ellenben még 2,5 millió lejre van szükség, ebből egymilliót a kórház költségvetés-átcsoportosítással elő tud teremteni, a többit a szaktárcától kéri. András-Nagy Róbert kórházmenedzser és dr. Antal Álmos orvos igazgató bízik abban, hogy az új sürgősséget még idén átadják, a többi anyagiak függvénye, ha késik a pénz, késnek az átadással, és tolódik az uniós építkezés megkezdése. A két igazgató nem a határidők betartása miatt aggódik a legjobban, hanem azért, miként tudják úgy összehangolni a betegellátást és az építkezést, költöztetést, hogy az minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon a betegek számára.
A kórház főépületében hat éve fúrnak, kopácsolnak, költöztetik az osztályokat egyik helyről a másikra, nem csoda, ha az újabb két vagy annál több évig tartó felfordulás gondolata okozza a legtöbb fejfájást. A két igazgató úgy véli, egy jövőbeli modern, kényelmes kórház reményében megéri megértéssel átvészelni ezt az időszakot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2011-09-21: Máról holnapra - Farkas Réka:

Oktatási reform, román módra

Bő egy hete megkezdődött a tanév – a reform, no meg a sokat ünnepelt új oktatási törvény jegyében. Három napig zengte a minisztérium a várható újításokat, ám diák, tanár, szülő döbbenten szembesült, érdemi változás idén sem várható.
2011-09-21: Közélet - :

Magyar iskolát, magyar orvosképzést (Tüntetés és petíció marosvásárhelyen)

Több vonalon folyik a harc a magyar oktatásért Maros­vá­sárhelyen. A helybeli gyermekek szülei és a Civil Elkö­telezettség Mozgalom képviselői petíciót indítottak azért, hogy a város 2-es számú általános iskolája Bernády György nevét viselhesse: ez egyfajta számonkérés is, hiszen húsz év alatt egyetlen magyar személyiségről sem neveztek el iskolát az egykori Székelyvásárhe­lyen.