Termékeny bizonytalanság
Ahhoz, hogy meggyőzően lehessen bizonyítani Sepsiszentgyörgy 1100 éves történelmét, a helytörténeti ismertetést ki kell terjeszteni Székelyföld egészére. A székely letelepedés előtti kor bemutatása azonban kényes téma, mert még nem készültek el az összefoglaló szakkiadványok, és a szakemberek véleménye sem egyértelmű.
Nem csoda, ha László Gyula kiváló régész szavaival élve, történészként, a "termékeny bizonytalanság" gondolatával próbálok betekinteni a székely letelepedés előtti századokba. A nyár elején tartott egyik szakmai tanácskozáson döbbentem rá: még akadémikusi szinten sem közismert az, hogy nevezett korszakban a Székelyföldön nemcsak nagyobb számban élt a magyarság, hanem településrendszerben, egyházilag szervezett közösségekben is.
A helytörténeti monográfiák többsége – a szakirodalom, az oklevelek hiánya miatt – nem foglalkozik a magyar honfoglalás (895) és a székely letelepedés közötti (XII–XIII. század) korszakkal. A székely településtörténetek jó része az 1330-as években készült pápai dézsmaösszeírás említésével kezdődik. Ez volt az első olyan írott dokumentum, amelyben név szerint említik a székely települések többségét.
E sorok írója megpróbálja rendszerbe foglalni a régészek megállapításait. Sepsiszentgyörgy korai történetének bemutatása mellett tudatosítani szeretné azt is, hogy a székelység nem lakatlan, gyér szláv lakosságú gyepűkre, határvidékre telepedett le, hanem egy olyan régióba, ahol a magyarság nagyobb számban és szervezett társadalomban élt. Ez a felfogás még mindig nem közismert, annak ellenére, hogy a Székely Nemzeti Múzeum régész igazgatója, dr. Székely Zoltán már 1974-ben megfogalmazta azt a gondolatot, hogy Székelyföld a székely letelepedés előtti évszázadokban magyarokkal benépesített terület volt. A különböző stratégiai pontokon nagyszámú magyar királyi vár épült, hosszú védelmi töltéseket emeltek és védelmi árkokat ástak. Mindez azt mutatja, hogy e régiót településhálózatban élő magyar közösségek lakták.
Ezerszáz éves település
Erdélyben és Székelyföldön a IX. század végén és a X. század első harmadában a magyarság saját településeket alapított, "nem a késői népvándorláskor településhálózatára" telepedett le. Úgy tűnik, hogy ez alól kivételt képeznek a bolgárszláv települések. 932 táján a Marostól délre, a bolgároktól elfoglalt területeken, "a Maros és a Nagy-Küküllő közt, a Küküllő alsó folyása mentén Bogát [gyula = fejedelem] magyar harcosai szolganépükkel szláv településekre" telepedtek le – olvashatjuk a háromkötetes Erdély történetében (1988). Hasonló módon zajlott le a magyar őrség, közösség délkelet-erdélyi letelepítése is. Erre jó példa a sepsiszentgyörgyi bedeházi malomnál feltárt "Árpád-kori" falu, amely egy korábbi szláv településre épült.
A város kialakulási magjánál, a vártemplom és az Őrkő mellett alapított szláv falunál is hasonló módon történhetett a magyar őrség letelepítése. Csíkmadarasi Bogáts Dénes azt írja, hogy Sepsiszentgyörgy területén a magyarok a szlávokkal találkoztak, mert rájuk emlékeztet a Bolgárszeg, a Vojkán, a Piliske (Peleske) település- és határnév, valamint a Debren-patak megnevezése is. Ezt a toponímia igazolja, mert a magyarok vették át a településen átfolyó Debren-patak szláv eredetű megnevezését. Ha korábban a magyarok éltek volna itt, akkor a szlávok tanulták volna meg a patak magyar nevét, és nem fordítva.
A néhány családból álló szláv közösségek Szentgyörgy területén két-három nemzedék alatt elmagyarosodtak, a régészeti feltárások szerint nem érték meg a magyar államalapítást (1001). Mindezek alapján állíthatjuk azt, hogy Sepsiszentgyörgy alapítása legkevesebb 1100 évvel ezelőttre tehető.
Magyar letelepedés (IX–X. század)
Erdély délkeleti régiójába a honfoglalás kezdetén magyar honfoglalók, lovasok érkeztek, amit a régészet igazol. A rájuk vonatkozó leletek a bolgárok elleni hadjáratból visszatérő Árpád fia, Levente egyik lovascsapatára utalnak, de nem kizárt az sem, hogy itt a honfoglalók egyik oszlopa vonult át. Ez elfogadható magyarázat, ha elgondoljuk azt, hogy az egymillió fős magyarság és a többmilliós létszámú ló- és szarvasmarha-állomány gyors, zökkenőmentes átkelése a Kárpátokon csak úgy képzelhető el, hogy az nemcsak a Vereckei-hágón keresztül, hanem a Keleti-Kárpátok összes átjáróin valósult meg. Ez ésszerű magyarázat lehet arra, hogy a régészet miért tárt fel az Ojtozi-szoroson bevonuló honfoglalókra vonatkozó régészeti hagyatékot. A honfoglalás kori leletek többsége a Tusnádi Olt-szoros és az Ojtozi-szoros fontos kereskedelmi út mentén került elő. Az itt átvonuló honfoglaló magyarok egy része Háromszéken maradt – több helyen találtak honfoglaló lovasokra jellemző temetkezést. A legértékesebb régészeti leletre 1943-ban a sepsiszentgyörgyi Eprestetőn, a mai Állomás negyedben, Csutak Vilmosné homokbányájában bukkantak. A honfoglalás kori lovassírban a lovas csontváza hanyatt fektetve és kelet-nyugat irányba elhelyezve feküdt. Mellette hosszú, kétélű, Bizáncban készült vaskardot, köpűs vaslándzsacsúcsot, vaskengyelmaradványt és a ló koponyáját, lábszárcsontjait találták. Hasonló honfoglalás kori lovassírok kerültek elő Köpec szomszédságában, az Olt-völgyi Kőcsukk nevű helyen. Az első lovassírt még az első világháború idején Csutak Vilmos, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója találta, a másodikat ugyanitt tárták fel 1927-ben. A halottat a lócsontokkal együtt helyezték a sírba, és ezúttal értékes lópatkó is előkerült. Sepsiszentgyörgytől nem messze – a Maksa községhez tartozó eresztevényi Zádogos-tetőn – is találtak lovassírt vaskengyellel és vaslándzsacsúccsal.
Az Olt és a Feketeügy völgyében a X. század első harmadában több korai magyar települést alapítottak, "a X. század eleji jelleget felmutató" magyar régészeti leletek ezt bizonyítják. Amikor Dél-Erdély a 930-as évek táján Bogát gyula uralma alá került, hozzáfogtak a magyar határvédelem megszervezéséhez. Az e régióba telepített magyar határőrök feladata lett a besenyő és a bolgár támadások elhárítása, feltartóztatása, ugyanis a Kárpátokon keresztül – a Törcsvári-, a Tömösi-, a Tatár-hágó, a Bodzai- és az Ojtozi-szoroson át – több út vezetett Erdélybe.
Megállapítható az is, hogy a székely letelepedés előtti századokban Székelyföld Fehér vármegyéhez tartozott, és a magyar őrségek mellett elmagyarosodott szlávok is lakták. Bizonyított tény, hogy Sepsiszentgyörgy területén a X. század elején magyar népesség élt.
(folytatjuk)
Tekintettel a Háromszék napilap jellegére, a forráshivatkozást és a jegyzeteket elhagytam – a szerző megjegyzése
