Az első írott dokumentumok
Székelyföld székelyek általi benépesedése két nagyobb szakaszban zajlott le. A telegdi székelyek már korábban, a XII. században letelepedtek Marosszék és Udvarhelyszék területére. Kisebb csoportjaik más tájegységbe is eljutottak. A dél-erdélyi sebesi, orbai és kézdi székely csoportok 1224 táján foglalták el mai lakhelyüket, Háromszéket.
A sebesi székelyek előtti korról a régészet és a toponímia szolgáltat adatokat, de oklevélben is szerepel (1211-ben) az erdővidéki Miklósvár és Nagyajta neve. E települések története a honfoglalás koráig nyúlik vissza. A korai magyar megtelepedést Miklósváron és a szomszédos Köpecen honfoglalás kori lovas sírok, fegyverek és más leletek bizonyítják, akárcsak Sepsiszentgyörgyön és sok más helyen. Sepsiszentgyörgyön a magyarság IX–X. századi jelenlétét a honfoglalás kori lovas sír és a szláv falura telepedett magyarság régészeti leletei egyértelműen igazolják.
A sebesi székelyek letelepedés után, 1252-ben keltezték azt a birtoklevelet, amely Sepsiszentgyörggyel és Sepsiszékkel kapcsolatos toponímiai adatokat tartalmaz. IV. Béla magyar király hűséges szolgálataiért Akadás fiának, a sebesi székelynek és székely ispánnak, Vincének, a Nemes, a Mikó és a Kálnoki családok ősének adományozta a Sepsiszentgyörgy szomszédságában húzódó, a Barcaság és Sepsiszék határán fekvő régiót, a tatárok által elpusztított Székföldét (Árapatak, Hidvég térségét). A királyi biztosok az adománylevélben feljegyezték e nagy kiterjedésű birtok határneveit, így a Sepsiszentgyörggyel szomszédos neveket is, amelyek egy része – Benedek-mező, Közbérc, Debrefő – ma is ismert. E megnevezéseket nem a "frissen" érkező sebesi székelyek adták, hanem a korábban letelepedett magyarok. Olyan neveket jegyeztek le, amelyek közismertek voltak, mert határvita alkalmával ennek alapján kellett perdöntő módon bizonyítani a birtok határait.
Árpád-kori települések
A magyar védelem megszervezése mélységében széles tagolásúvá vált, e védelmi stratégiával magyarázható az, hogy a magyar határőr közösségek miért kerültek Sepsiszentgyörgyre és a térség szorosoktól távolabb eső pontjaira is.
Sepsiszentgyörgy területén kora középkori magyar települések nyomai, illetve magyarságra vonatkozó régészeti anyag került a felszínre. A legkorábbi magyar régészeti lelet egyike az Állomás negyedben az eprestetői honfoglaló lovas sírja. A második jelentős feltárásra a Bedeházi malom közelében került sor. Itt a magyar település ráépült a korábbi szláv településre. A XI–XII. századi putri lakásokban koronggal készült, párhuzamos és hullámvonallal díszített edényeket, edénytöredékeket, köztük agyagból készült bográcstöredékeket és két tüskével ellátott sarkantyút találtak. A templomvár és az Őrkő környékén is magyar település nyomait tárták fel. Ez volt a mai város kialakulási magja. Az itt feltárt, korongon készített edénymaradványok a magyar népesség X–XII. századi ittlétét bizonyítják. A toponímia alapján állítható az, hogy a magyarok itt is rátelepedtek a bolgárszlávok településére.
A X. és XIII. század közötti korból nemcsak Sepsiszentgyörgy területén, hanem Délkelet-Erdélyben is több települést tártak fel. Az első kora középkori magyar lakóház feltárására Székelykeresztúron 1975 táján került sor. A Gyárfás ház kertjében feltárt lakóház a XII. században épült. A sepsiszéki Rétyen az 1927-es ásatások során a Suvadás határrészben X–XII. századi magyar település létére következtettek. De magyar települést tártak fel Alsócsernátonban is. A régészeti leletek a XI–XII. századra keltezhetőek, míg a községtől északra, a mintegy nyolc kilométer távolságra fekvő Szentkert határrészben XII–XIII. századból származó, kőfallal körülvett templom maradványait lelték meg. Felsőcsernátonban – a Csernáton patak közelében – ugyancsak XII. századi magyar falu állt.
A Nyárád mentén is magyar települések sorakoztak. Nyárádszentlászlón 2009-ben egy XII. században épült nemzetségi monostor alapjait ásták ki. Marosszéken kéttucatnyi Árpád-kori magyar templomot, települést tártak fel, így Pókán, Berekeresztúron, Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon. Utóbbi két településen XII. századi halántékgyűrűk kerültek elő. A Maros völgyében fekvő Malomfalván az 1950-es évek elején végzett ásatások alkalmával XI–XII. századi temetőket és településeket tártak fel, köztük a hajdani Csittfalvát, amelynek temetője a XII. századra keltezhető. Udvarhelyszéken is igazolt több kora középkori magyar templom létezése. Példaként a Kányád (és Jásfalva) területén lévőt említjük. A XII. században, a székelyek letelepedése előtt e falvaknak már volt templomuk. Derzsi Csongor és Sófalvi András régész szerint a feltárások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a székelyek előtt a kor magyarsága nagyszámú települést alapított.
A Nagy-Küküllő völgyi Székelykeresztúron a római katolikus templom helyreállításakor a templom alatti sírokban S-végű bronz halántékgyűrűket találtak, amelyek XI–XII. századi falu létezését bizonyítják. Hasonlóképp több csíkszéki falu templomának alapfala is XI–XII. századi. Csíkszentkirályban például 1954-ben olyan magyar településre utaló putrik kerültek elő, amelyeket a II. Isac Anghelos (1185–1195) pénzérem is a XII. századra datál. A 2007-es csíkszentkirályi ásatások során a kutatást vezető Darvas Loránd templomszentélyre, freskóra és sírokra talált. A régészeti feltárások eredményei alapján Botár István úgy véli, hogy a feltárt leletek egyértelműen tanúskodnak Csík magyarokkal való betelepítéséről, amely: "már a 10–11. században megindult, azaz nem a 13. századra keltezett székely beköltözéssel kezdődik... Régészetileg sikerült 12. századi egyházi és közvetve világi berendezkedésre, vármegyére bizonyítékot találni. A korábban ismert lelőhelyek egykori lakói tehát nem a gyepűelvén túli senki földjén, hanem a királyság keleti szélén ugyan, de egyházilag megszervezett vármegyei területen éltek."
Hasonlóképp nyilatkozott dr. Székely Zoltán régész, aki elsőként mutatott rá arra, hogy a székely letelepedéskor Székelyföld nem volt lakatlan terület: "A XII. században Délkelet-Erdély lakott terület volt, s a népesség faluközösségben élt. (...) Ezek alapján nem fogadhatjuk el azt a megállapítást, hogy Délkelet-Erdély a kora középkor kezdetén lakatlan terület volt, sem azt, hogy a X. század előtti és utáni településeket egymástól nem tudjuk megkülönböztetni. Ezeknek a kora középkori településeknek a nyomait megtaláljuk egész Délkelet-Erdélyben".
Újabb és újabb régészeti feltárások alapján megállapítható, hogy a Székelyföld területén élő magyar lakosság a XI. és a XII. század folyamán olyan, földbe ásott lakásokban lakott, amelyek falába vájták a fűtést szolgáló boltozatos tűzhelyet. Ismert volt még a putri közepén emelt kör alakú tűzhely is. A régészeti feltárások bizonyítják azt is, hogy Sepsiszentgyörgy területén a X–XII. században magyar közösségek éltek.
(folytatjuk)
