Rövid ünnepély közepette adták át tegnap délelőtt Bölön központjában az új hidat. A megyei tanács elnöke, Tamás Sándor és a község polgármestere, Sikó Imre szavai kisebb kortesbeszédnek is beillettek: mindketten hangsúlyozták, hogy az árvíz által megrongált, Erdővidék egészének fontos átkelő azért épülhetett újjá, mert helyi, megyei és országos szinten is összhang volt a felek közt. Mint mondták, ez a záloga annak, hogy az elkövetkezőkben is megvalósíthatóak legyenek a közösség céljai.
Sikó Imre úgy fogalmazott, a híd elkészülte ünnep Bölön számára, hiszen megkönnyíti a község minden lakójának az életét. Köszönetet mondott azoknak, akik türelemmel viselték a forgalomelterelés miatti gondokat, illetve a megyei tanácsnak és Borbély László miniszternek azért, mert támogatták az 1,3 millió lejt felemésztő beruházást. Tamás Sándor szerint ez a komoly anyagi terhet jelentő befektetés – Bölön teljes költségvetésének felébe került volna, ha saját erőből kellett volna megoldania – csak azért valósulhatott meg, mert egységesen léptek fel érdekében. "Sok pénzbe, sok ügyvitelbe és sok kitartásba került, hogy e nem mindennapi beruházás létrejöjjön, s meglegyen a fedezete a patak mentén épülő támfalaknak is" – mondotta Tamás. A további teendőkről szólva kijelentette, azon dolgoznak, hogy Bölönben is kiépüljön a vízhálózat, s A borvíz útja programban megvalósítottak a turizmus fellendítéséhez járuljanak hozzá. A köpeci híd helyzetéről szólva kijelentette, nem saját forrásokból, hanem országos programba foglalva építik újra, a szerződések egy részét már megkötötték, egy-két esztendőn belül pedig használatba is adják.
A hídavatással járó szalagvágást a két elöljáró végezte el, gyalogosként elsőkként a diákok egy csoportja és a Csala kürtje fúvószenekar tagjai haladtak át, az első autó pedig bolgár rendszámot viselő kisteherautó volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.