Szócséplés

2007. június 12., kedd, Máról holnapra
Szánalmas képet nyújtott a parlament hétfő délután. A vak is láthatta, a demokraták és a liberális demokraták kormánybuktató szándékkal benyújtott bizalmatlansági indítványának sorsa már a múlt hét végi nagy politikai összevisszaságban eldőlt.

A hosszúra nyúlt parlamenti vitának valójában nem volt tétje. A szociáldemokraták — akiktől a kormány sorsa függött — már szombaton nyíltan kijelentették, nem támogatják a demokratákat, igaz, nem is állnak nyíltan Tăriceanu mellé: jelen lesznek a parlamentben, részt vesznek a vitában, de nem szavaznak. Így is volt, olcsó trükk, de hatásos, példájukat azon nyomban követte a Nagyrománia Párt és a Konzervatív Párt is. Nyilatkozatok szintjén valamennyien keményen támadták a Tăriceanu-kormányt, de kitetszett, játszanak a szavakkal, eszük ágában sincs megbuktatni azt.

Az előre lejátszott játszma felbátorította Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnököt is, öndicséretbe hajló beszédében durván támadta Traian Băsescut és volt politikai szövetségeseit. Jó kormányzást ígért ő is a románoknak választási kampányhangulatot idéző szövegében.

A legszánalmasabbnak mégis a Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt képviselői tűntek, mint valami imamalmok, egy szólamra hangszerelve hajtogatták, hogy a népszavazás felhatalmazta az államfőt a kormányváltásra, a kormány politikájának alakítására. Elismerték, valójában nem nagyon bíznak a bizalmatlansági indítvány sikerében, céljuk csupán az volt: lássa a nép, ki kivel tart. Meglátták — állapították meg keserűen — , a szociáldemokraták Tăriceanu mellé álltak, pedig ő az, aki Románia eddigi leggyengébb kormányát vezeti. Szavaik hiteltelenül csengtek, s az államfő melletti teljes — nem elkötelezettséget, hanem — lekötelezettséget sugallták. Akciójuk, mely már az aláírásgyűjtéskor nevetségességbe fulladt, valószínű, sokat ront a Băsescu árnyékában eddig töretlenül szárnyaló népszerűségükön. S kiderült az is, a parlamentben teljesen magukra maradtak, az államfőellenes koalíció ugyanis összekapta magát.

A hétfő délutáni nagy szócséplés eredményeként Tăriceanu kormánya hatalmon marad. S mert a szocdemek ebben a parlamenti ülésszakban nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, az ősszel meg aligha lehet, mert európai parlamenti választásokat kell tartani, tavasszal meg helyhatóságiakat, a liberális kormány még legalább egy évig irányíthatja Romániát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 344
szavazógép
2007-06-12: Közélet - Ferencz Csaba:

Repcét is termesztenek Háromszéken

Az idei év újdonsága, hogy százhatvankét hektárra Háromszéken is repcét vetettek a gazdák. Egyelőre csak kísérleteznek vele, abban a reményben, hogy nálunk is jövedelmező lesz az egyre keresettebb dízelolaj-alapanyag.
2007-06-12: Közélet - Szekeres Attila:

Erdővidéket fejlesztenék

Máris munkához látott az önkormányzati törvény alapján nemrég hivatalosan bejegyzett Erdővidéki Kistérségi Társulás, melynek az összes erdővidéki önkormányzat tagja.