Felső-Háromszék idei utolsó falunapját tartották vasárnap verőfényes napsütésben a Bereckhez tartozó kis településen, ahol az önkormányzat költségvetéséből mintegy ötvenezer lejből és közadakozásból új ravatalozóházat avattak a ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes által celebrált ünnepi szentmisét követően.
Az egykori plébániaépület első részéből kialakított ravatalozót ft. Vargha Béla főesperes szentelte meg. Ezzel a munkálatok nem értek véget, folytatódik az 1824-ben épült kis templom külső és belső tatarozása. Az avatóünnepségen Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke megígérte, hogy jövőre támogatják az épület második felének elkészítését, a templom előtti tér kialakítására és járda építésére a megyei tanács ingyen kockakövet biztosít a Kézdivásárhely–Kovászna közötti útról felszedett burkolókőből.
Az avatót követően a volt futballpályán kezdetét vette a faluünnep. A polgármester köszöntője után helybeli iskolások és óvodások léptek színpadra. A berecki önkormányzat mellett Incze Réka és az Anselmo Fogadó munkaközössége is besegített a szervezésbe, délután a fogadó kertjében levő játszóteret is az apróságok rendelkezésére bocsátották. Gasztronómiai különlegességek is várták az ünneplőket, sült és füstölt pisztrángot lehetett fogyasztani. A falunap tábortűzzel és utcabállal ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.