CIGÁNYKODIK A SZÉLSŐJOBB. Időnként megmutatják a közvéleménynek a román szélsőjobb mozgalmat, melyet amúgy szeretnek nem létezőnek tekinteni. Most annak kapcsán beszéltek róluk, hogy Rómát elárasztották cigányellenes plakátokkal. "Nem értetek egyébhez, mint a zabáláshoz és az ivászathoz. Elegünk van az Anagnina metróállomás dekadenciájából, a giccsből, a románok marginalizációjából, a bűneitekből, abból, hogy szégyent hoztok a román népre, és torz képet festetek az olaszországi román közösségről." Jelszavuk: Mondj nemet a kulturálatlanságra, a cigánykodásra, a manelékre. Az Antena 3 esti stúdióbeszélgetéséből kiderült, nagyon tartanak attól, hogy a bolgár–cigány konfliktus átterjed Romániára.
HOVATOVÁBB MIND ROSSZABB. Meglehetősen rosszak Románia gazdasági fejlődési kilátásai. Hivatalosan mélyen hallgatnak erről, de a hazai kutatóintézetek eléggé sötét képet festenek a jövőről. Azt jósolják, 2012-ben jó esetben stagnál a gazdaság, de az is megeshet, hogy a leállás több évig tart majd. Emiatt a jövedelmek nem nőhetnek, és az infláció "megeszi" a bérek, nyugdíjak reálértékét. A gazdasági növekedés e prognózis szerint idén 0,38 százalékkal esik vissza, s az elkövetkező két esztendőben 1,66, illetve 1,46 százalékkal, 2014-ben pedig 0,16 százalékkal, s csak 2015–2020 között élénkül meg, s lesz 3,6 százalék. (Jurnalul Naţional)
ÚJ NAGYKÖVET BUDAPESTEN. Traian Băsescu államfő szerdán aláírta a Victor Micula budapesti nagykövetté való kinevezéséről szóló rendeletet. Victor Micula Románia dániai nagykövetségét vezette az idei év közepéig, amikor budapesti nagykövetnek javasolták. Románia magyarországi nagykövete jelenleg Ireny Comaroschi, őt váltja a tisztségben Victor Micula. Külképviseleti tevékenységét megelőzően Micula a külügyminisztérium főtitkáraként dolgozott. (Ziare.com)
PÉLDÁTLANUL FEGYELMEZETLENEK. Annak dacára, hogy Sebastian Lăzăroiut leváltották a munkaügyi minisztérium éléről, a kormány nem mondott le az új szociális törvénycsomagról. Eddig a szenátusban kvórumhiány miatt kétszer maradt el a szavazás, s nem annyira az ellenzék, mint inkább a Blaga-féle demokrata liberális frakció bojkottált. Úgy néz ki, a választásokig az úgynevezett reformtörvényeket jó esetben csak felelősségvállalással fogadtathatja el a kormány. Ugyanis az elmúlt húsz esztendő alatt nem volt példa rá, hogy a legnagyobb kormányzó párt parlamenti képviselői ennyire fegyelmezetlenek lettek volna. Sem Boc, sem Băsescu nem tudja már összefogni őket. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.