Az utolsó Bechtel-szakasz
A kormány jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó új szerződést az amerikai Bechtel vállalattal. Lényegében a régi megállapodás újratárgyalásáról van szó, amelynek értelmében a Bechtel csak az út mintegy egynegyedét építi meg, a további szakaszokra az állam közbeszerzési pályázatokat írhat ki. Anca Boagiu közlekedési miniszter elmondta: az új szerződés szerint 6,9 millió euróra korlátozzák egy kilométernyi út megépítésének költségeit.
Az új szerződés jóváhagyása révén gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy a Bechtel már csak az épülő, Bihar megyei Berettyószéplak és Bors közötti 64 kilométer hosszú szakaszt fejezi be. A Bors és Brassó közötti, 445 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályából az amerikai beruházó ez idáig a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométert építette meg.
Korlátozás külföldi bejegyzésű autókra
A romániai lakhelyű gépkocsivezetők ezentúl a más államokban, köztük Bulgáriában bejegyzett gépkocsikkal csak 90 napig közlekedhetnek – áll a közúti forgalom törvényét módosító tervezetben. A cikkely előírásai alól kivételt képeznek azok a gépjárművek, amelyeket annak a nevére jegyeztek be, aki Romániában vezeti őket, közúti áruszállítást szolgálnak, illetve a bérelt vagy bérleti szolgáltatással használt autók, a tulajdonossal jogi munkaviszonyban álló magánszemélyek által vezetett és a lízingszerződésben lévő gépkocsik. Az indokok között szerepel az is, hogy a közúti balesetek 30 százalékát bulgáriai bejegyzésű gépkocsikkal követik el.
Kollokviumrajt Gyergyószentmiklóson
Georg Büchner Leonce és Léna című, a nagyváradi Szigligeti Színház feldolgozásában színre vitt darabjával ma kezdődik Gyergyószentmiklóson a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. Az október 9-ig tartó színházi szakmai eseményen a Figura Stúdió Színháza több mint hatszáz színészt és színházi szakembert lát vendégül. A délutáni és esti előadásokat követően másnap délelőtt szakmai beszélgetéseket tartanak, de lesz workshop, koncert, könyvbemutató és állandó könyvvásár is. A verseny során 23 előadást láthatnak a színházkedvelők 11 erdélyi magyar színház, illetve két német és egy zsidó társulat, valamint a szarvasi szlovák színház előadásában. Idén első ízben tapasztalható nyitás a külföldön tevékenykedő nemzetiségi színházak felé, ezt bizonyítja a szarvasi Cervinus Teatrum szlovák színház és a Cinka Panna cigánytársulat meghívása. Az idei kollokvium másik újdonságának az a kerekasztal-beszélgetés ígérkezik, amelyre színházigazgatókat, a magyarországi színházi szövetségek elnökeit, valamint Szőcs Géza magyar kulturális államtitkárt is meghívták megvitatni a határon túli magyar színházak szövetségének létrehozásával kapcsolatos elképzeléseket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.