Már-már hetente hívom fel írásaimban a figyelmet a Sepsiszentgyörgyön észlelhető rendellenességekre.
Adófizetői mivoltunk feljogosít arra, hogy választ kapjunk a közzétett kérdésekre. Szeretnénk tudni: mi történik az egykori telefonpalota háza táján, hányszor büntették meg eddig hanyagságáért a tulajdonost, továbbá mi történik, milyen lesz, hogy fog kinézni, és meddig tapogatózunk a kivilágítatlan Mihai Viteazul téren (ugyanis 1908 óta szolgáltatják Sepsiszentgyörgyön az áramot)?
Kezemben a 2006-os városgazdálkodási szabályzat a 2002/101-es tanácshatározat utólagos kiegészítéseivel és módosításival egyetemben átszámozva újraközölt kiadvány. Hát igen, a ’89-es fordulat óta az egymást követő helyi tanácsok sok jó határozattal szabályozták a köztisztaságot, a város rendezett(len) arculatának megőrzését, a közutak használatát, a közegészséget és környezetvédelmet. Hiába. Szabályzat van, de kinek, ha nem alkalmazzák? Meg is látszik a városon.
Valakik ájulásba zuhanva alszanak. Nincs itt sem ipar, sem gazdaság, sem felelősség. Itt senki nem téved, mert aki dolgozik, csak az téved. Nézem a régi Bazárt (1868 körül épült): műemlék a város szívében. Bár határozat szabályozza, hová lehet plakátokat ragasztani, némelyek mégis hirdetőtáblának tekintik az ablakait, falait... Pedig valaha jobb időket is látott e tér és épület. Siralmas állapotát sokszor tettem már szóvá, fényképekkel illusztráltam, mégsem változik semmi. Interpellációmra azt a választ kaptam, hogy a polgármesteri hivatal szakirodáit hatalmazták fel az eset orvoslására...
,,Hiába, mi keleti nép vagyunk, onnan valók, hol a nap, a világosság kútforrása támad, s az oly fekete dolgokat, melyek a nap ― a szabadság napja ― jótékony sugarait elzárták tőlünk, nemigen szoktuk szeretni..." ― írta Orbán Balázs, aki oly nagyszerűnek ítélte annak idején az egykori vásártéren épülő Bazárt.