A négyemeletes épület lakói az elmúlt években a lakásaik értékét is meghaladó adósságokat halmoztak fel — a kilakoltatás azonban nem fenyegetés számukra, mert ennél rosszabb körülmények közé nemigen kerülhetnek, hiszen a csapból folyó hideg víz az egyetlen kényelmük. Valamennyien rettegve várják a telet, és kitartóan reménykednek valamilyen segélyben. A hatóságok még nem találtak életképes megoldást az egyre súlyosbodó helyzet orvoslására.

Ilonka néni a földszinten él, egy lemezekkel toldozgatott, vaspántokkal megerősített ajtó mögött. Nem ez a legrongyosabb bejárat, de ez az első, amelyet a kopogtatásra kinyitnak. Az aprócska lakrész egy belépőből, egy vécével és kézmosó kagylóval felszerelt mellékhelyiségből és a szobából áll, ebben egyégős, palackról működő gázkályha jelenti a konyhát és a teljes fűtőberendezést. Az egyik düledező szekrény alsó részét az ágytól, a másikat a hozzá szorított asztaltól nem lehet kinyitni — és éppen csak annyi hely maradt, hogy az ajtótól az ablakig el lehessen menni. Nyirkos dohszag keveredik a nyílt gázláng csípős párájával a hőtakarékoskodás miatt ritkán nyitogatott, és még négy macska által is belakott helyiségben. Utóbbiakat az elszemtelenedett patkányok miatt kénytelen tartani, magyarázza a középkorú asszony, akinek élettársa napszámos munkával próbálja pótolni pár száz lejes nyugdíját. Ráhagynám az államra is a lakást, de nem segít senki: mindössze egy kevés butéliapénzt kapunk, pedig eleget jártunk — panaszkodik. Vágyainak netovábbja a Sing-singbe költözés: ott legalább van fűtés, itt csak megfagyni lehet. A fal csóré beton, a pince is vizes, a lépcsőház hiányzó üvegezése a szelet sem fogja ki. Ennek egyik következménye az immár műtétre érett vesebetegség — egészségbiztosítás híján azonban a kórházról álmodni sem tudnak. Nem volt munkahelye, így jövedelme sincs — és hat gyermeke közül egyik sem tudja támogatni, elég gond nekik a saját családjuk fenntartása. A szomszédokkal sem barátkoznak. Jó lenne bizony, ha valaki észrevenné az állapotokat, mondja búcsúzóul, de már legyint is mellé: nem lesz ebből semmi...

A folyosón befelé fordított, rozoga szekrények, egyéb limlomok. Egy viszonylag ép fenyőfa ajtó mögül a kopogásra érkezik válasz, de a belépőt olyan levegő fogadja, mintha évek óta nem szellőztettek és takarítottak volna. Ég a gázkályha is, megy a tévé, az ágyban egy harmincasnak látszó, jól táplált fiatalember hever, vastag aranylánc a nyakán, fel sem kel, a nevét sem mondja meg. Ebédje maradékait a földre lökte, nem érdemes semmihez kezdeni, csak a fűtéstámogatást adják, ha nem dolgozott volna Magyarországon, tévéje sem lenne. Itt nem kap állást, vonja meg a vállát, és lehunyja a szemét.

Vadonatúj vasajtó, lássuk, kit rejt. Kétgyermekes, Maros megyéből idetelepedett család lakik mögötte, öt éve vették a lakást, de nem találták meg számításaikat, itt sem könnyebb az élet, mint abban a kis, egyosztályos iskolával rendelkező faluban — meséli a Marika néven bemutatkozó asszony. Ölében kisgyermek, nem az övé, azok iskolában vannak, egyik szomszéd adta be, amíg kifut a boltba. A lakás gondozott, és még nagyon zsúfoltnak sem mondható — méretein kívül csak a csípős láng zavaró benne. No meg a körülmények: állandó a ricsaj, éjjel is, sok a verekedés, van néhány kibírhatatlan szomszéd, és folyton jönnek valamiért: hol egy csésze cukrot, hol cigit, ételt, pénzt, mindenfélét kunyerálnak. A mosott ruhát az ablakból a szárítóval együtt lopták el. A férjem dolgozik, és reméljük, hogy odébb tudunk állni — foglalja össze életüket némi csodálkozással, hogy érdekel valakit...

A lépcsőn szőke kislány, egyetlen dió feltörésével vesződik, puha a cipősarka — de mikor roppan a héj, onnan, a földről veszi szájába az olajos gyümölcsöt. Hozzátartozója nem kerül elő. Az első emeleten tizenhat ajtó, de csak hét villanyóra. A sarokban farmeres, fülbevalós, szintén szőke legény cigarettázik, nem, nem akar nyilatkozni, igen, itt él a testvérével, segélyt kapnak, egyéb megélhetési forrásuk csak alkalomszerűen adódik. Jön a takarítónő, Mocsel Piroska, ő aztán nem hallgat, kilenc lépcsőházat jár végig mindennap havi 210 lejért, nem éri meg, mások a segélyért az ujjukat sem mozdítják. Ez a tömbház a legrosszabb, itt állati és emberi ürüléket is el kell seperni a kidobált változatos szemét mellett, nem lehet kibírni! Van itt néhány cigány, már ne haragudjatok, nem rátok mondom, int a kigyülekezett asszonyok felé, hát azok mit elművelnek! Egyik éjjel elkötötték a lépcsőt, majd kitörte a nyakát a munkába igyekvő. Ajaj, nagy itt a nyomorúság. Igen, vannak öt-hat gyermekes családok is. Nem tudja, hova férnek el, nem jár látogatóba senkihez.

Hideg vízben mosunk, tisztálkodni is nagyon nehéz, fagyunk meg, a gőz öli a bútorainkat, és sosem lehet tudni, hogy mikor törik rád az ajtót egy cigiért — sorolják nekibátorodva a többiek is. Ápolt külsejű fiatalasszony lép ki, árad belőle a keserűség: a tanácstól kapta a lakást, miután a férje balesetben elhunyt, itt kell élnie két gyermekkel; az egyik fogyatékos, annak a gondozójaként keres valamit. Enikő villannyal fűt, és bizony volt úgy, hogy a számla megközelítette a bérét. Nem az ő szégyene — hangsúlyozza —, hogy ilyen helyzetbe jutott, hanem az államé, hogy így tud gondoskodni a rászorulókról. Ámbár tudja ő, hogy sokan kaptak jobb lakást a kevésbé jogosultak közül is. A legjobban mégis az bántja, hogy a Sing-sing lakói évente többször is kapnak csomagot, élelmet, ruhaneműt, ide pedig soha semmit nem hoznak, pedig itt is szegény emberek élnek... Kellene írjunk Băsescunak, mert nem tudja, mi van itt, mekkora szegénység, amin soha senki nem segít, ismételgeti csüggedten.

Nyolcvan család, negyven-ötven gyermek sorsát lapunk nem tudja mind számba venni. Az illetékes hatóságok azonban nagyon jól ismerik a gondokat. Be mert oda menni? — álmélkodott a közüzemek igazgatója, aki pedig megyei tanácstagként egyik kezdeményezője a tűrhetetlen viszonyok felszámolására irányuló kísérletnek. De konkrétan csak annyit tud tenni, hogy a vízcsapot a hatalmas adósságok ellenére sem zárja el. A távfűtést viszont azzal az elavult rendszerrel semmiképp nem lehetett fenntartani ennyi emberért, ugye, az egész városban megszűnt... A kormány kiutalhatna egyedi segélyeket, hiszen más megyékben szinte naponta kapnak a különféle okokból bajba jutott családok, de valószínűleg ez sem hozna gyökeres változásokat, hiszen az okok mélyebben rejlenek — véli Şerban Valeriu, aki szerint azonban mégsem lehet tétlenül szemlélni a lesújtó valóságot.

Az önkormányzat szociális igazgatóságának vezetője, Tankó Vilmos azonban nyíltan beismeri, hogy tanácstalan. Sokszor beszéltünk erről a polgármester úrral is, valamit csakugyan tenni kellene, de nem lehet. A 27-es tömbház nagyobbik része magántulajdon, azt a valamikori bérlők elég jelképes áron megvették, és saját mulasztásaik miatt züllött önmaga felemésztéséig az épület. Jó néhányuk adóssága már rég meghaladja a lakás piaci értékét, talán ezért nem is fizetnek már. Más tulajdonába azonban a tanács nem fektethet be, erre sem jogi keret, sem pénz... A még meglévő bérlőket esetleg el lehet majd költöztetni a megvásárolt, és különféle pályázatokból felújítás alatt álló Mikes Kelemen utcai tömbházba — egy év múlva, ha elkészül —, ez azonban a kevés kivétel lesz, a többség gondjait nem oldja meg. A Sing-singnek nevezett szociális otthonba 2000 óta saját lakással már bíró személyeket nem tudunk felvenni — de így is van, aki bő tíz éve lakik ott, mert az a tapasztalat, hogy a féléves szerződések ellenére a lakók véglegesnek képzelik el, és folyton meghosszabbíttatják az albérletüket. Segélyekkel pedig csak a rendszerben levő családokat tudjuk támogatni — most kezdtük meg a karácsonyi ,,koldulást" a cégeknél —, nem vállalhatjuk fel a város minden szegényének ellátását.

A gyermekjogvédelem csak hivatalos megkeresésre tud lépni, ha felügyelet nélkül maradt kiskorúról vagy egyéb vészhelyzetről van szó — tudtuk meg a hivatalban, amely szintén állandó kapcsolatban áll a 27-es tömbház lakóival. Nem testületileg, hanem egyéni elbírálás alapján időnként alkalmi élelmiszercsomaggal próbálnak enyhíteni a nyomorúságon — ez azonban nem védi meg a gyermekeket ettől az élettől, ahol csak azt tudja megtanulni, amit lát: hogy a körülötte levő felnőttek zöme öt lejért nem vállal egy tízperces ablakpucolást sem, az ingyen kapott társadalmi segélyt pedig rögtön a kocsmába viszik. Kiugrási lehetőség keveseknek adatik meg, a nyomor folyton újratermeli önmagát.