Ki ne hallotta volna azt a közismert ,,góbéságot", amely arról szól, hogy János bácsi, miután felíratta, majd kiváltotta a gyógyszereket, ahelyett hogy bevette volna, kidobta a szemétbe. Mikor megkérdezték, miért járt el ekképpen, bölcsen így válaszolt: ,,Elmentem az orvoshoz, mert neki is élnie kell valamiből, kiváltottam a gyógyszereket, mert a gyógyszerésznek is élnie kell valamiből, én meg kihajítottam, mert nekem is élnem kell!"
Az utóbbi időben rengeteg szót, papírt, filmszalagot és digitális ,,bájtot" pazaroltunk egészségügy(ünk) megreformálása érdekében. Mindannyiunk számára ismeretes jelenlegi egészségvédelmi rendszerünk beteges, kóros, agonizáló helyzete. Nyilvánvaló tehát, hogy mielőtt végleg utolsót rúgna, vagy kilehelné lelketlenségét ez a haldokló szervezet, valamit ― mégpedig az utolsó, huszonnegyedik órában ― sürgősen, sürgősségileg tenni kell.
Kórházaink düledeznek, betegeink hüledeznek, megfáznak, túlmelegednek, belázasodnak, gyógyszerészeink, asszisztenseink rémüldöznek, orvosaink pedig ― friss vagy régebbi diplomával a zsebükben ― pánikszerűen menekülnek az országból, európaibb körülmények közé, nagyobb fizetés, kevesebb paraszolvencia és jobb reménység felé.
A beteg emberfiának sokszor már az az érzése, hogy egy nagy, láthatatlan futószalagon halad ― amelyet démoni erők üzemeltetnek ―, mint beteg ,,nyerstermék", a rendelők, a laboratóriumok, poliklinikák, állami és magánkórházak, gyógyszertárak-patikák állomásain át a biztos, falanszter jövő, a TEMETŐ felé. Mintha valamilyen titokzatos erők szándékosan úgy intéznék, hogy ez a ,,futószalag" sose álljon le, mindig legyen utánpótlás, betegnyersanyag…
A legjobb befektető tehát: a BETEGTETŐ!
