Alig telt el egy hónap a falusi rendőrségek felszámolása óta, de már több polgármester panaszkodik, hogy megnőtt a lopások száma – nyilatkozta György Ervin prefektus.
Főleg a frissen betakarított termények vonzzák az elkövetőket, akik kihasználják, a járőrök ritkán jutnak el egy-egy faluba, a helyben maradt, nyolcórás szolgálatot teljesítő egyetlen rendőr legfeljebb ott eredményes, ahol jó a kapcsolata a lakossággal.
György Ervin szerint mindkét esetre van példa, de aggasztó, amit több faluból, többek között Bereckből is jeleztek, a felsőháromszéki nagyközség polgármestere elmondta, rendőrség hiányában a tolvajok szabadon garázdálkodnak, nincs, aki megfékezze őket. Szomorú az is, hogy a helyszínre érkező járőrök tolvajt ugyan nem találnak már, de büntetnek szekeret, traktort, mindenkit, aki útjukba kerül. György Ervin Ioan Aron megyei rendőrparancsnoktól kérte, vizsgálja ki a berecki és az ehhez hasonló ügyeket, találjanak ésszerű megoldást a bűnözés visszaszorítására.
Kovászna megyében az átszervezés során a korábbi negyven községi rendőrőrsből kettő maradt, Előpatakon a nagyarányú bűnözés miatt és Kommandón a távolság, a falu elzártsága okán. Gyakorlati elbocsátás alig történt, 138 falusi rendőrt a megye öt városában működő központba helyeztek, innen járőröznek, és igyekeznek eljutni Háromszék mind a 122 településére. Rendőrségi források szerint azonban a járőrözés sem zökkenőmentes, hol gépkocsi nincs, hol üzemanyag, így nehezen tudnak eleget tenni feladatuknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.