Bemutatták az első, Angliában készült bambuszbiciklit egy brit kerékpár-kiállításon. Az Oxford Brookes Egyetemen megtervezett jármű természetes anyaga olyan erős, mint az acél, ugyanakkor olyan könnyű vele dolgozni, akár a szénszállal.
Mint a tervezők elmondták: inkább e tulajdonságok miatt gondoltak a bambuszra, mintsem környezetvédelmi szempontokból – írta a BBC online (bbc.co.uk).
A kerékpárt a yorkshire-i Raw Bikes cég gyártja. A tervezett 1750 fontos (közel 9000 lej) ár azonban elárulja, hogy nem tömegterméknek szánják.
A mountainbike elkészítéséhez a megfelelő bambusz kiválasztása volt a legnehezebb feladat, mivel igazán jó minőségben viszonylag kevés bambuszféle áll rendelkezésre Angliában – emlékezett James Broughton, az egyik tervező, az egyetem technológiai kutatóközpontjának vezetője. Az anyag különleges edzésére is szükség volt, mivel a bambusz a nedvesség hatására lágyul, nyúlik, a szárazságtól viszont zsugorodik. Tulajdonságai egyébként is változóbbak, mint a rendszerint biciklik vázának használt acélé.
A prototípust, melynek elkészítésében a kutatóintézet diákjai is részt vettek, a másik tervező, Shpend Gerguri tesztelte a nyáron egy hegyikerékpár-versenyben. Beszámolója szerint a 620 kilométeres alpesi túrán a bambuszbicikli tökéletesen vizsgázott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.