A szlovákiai parlamenti pártoknak nem sikerült közös álláspontra jutniuk abban, milyen kormány vezesse az országot a márciusi előrehozott választásig – közölte Ivan Gasparovic államfő, miután tegnap több mint másfél órán át tárgyalt a pártelnökökkel.
Szlovákiában azért van szükség átmeneti, ügyvivői kormányra, mert Iveta Radicová kormánya múlt kedden az eurós mentőalapról szóló bizalmi szavazással összekötött voksoláson megbukott. A legerősebb pártok megegyezése alapján, amelyet Gasparovic is jóváhagyott, a választásra jövő év március 10-én kerül sor. Az átmeneti kormányról legközelebb csütörtökön este egyeztetnek – jelentette be az államfő. A probléma állítólag az, hogy maradhat-e hivatalában átmenetileg és korlátozott jogkörökkel a Radicová-kormány, vagy pedig új kormányra van szükség.
A hatályos alkotmány szerint, miután a Radicová-kormány megbukott, a köztársasági elnöknek kötelessége visszahívni a kabinetet. Azt azonban az alkotmány nem határozza meg, hogy ezt az államfőnek milyen időpontig kell megtennie. Gasparovic a múlt héten azt mondta: értelmezése szerint a megbukott kormánynak távoznia kell, s helyette új kormányt kell kinevezni, amelynek új kormányprogramot kellene megalkotnia, majd azzal a parlament elé lépnie, hogy bizalmat kapjon.
A volt kormánykoalíció három pártja – Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd –, illetve a legerősebb ellenzéki párt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) azonban egyetértenek abban, hogy ez a megoldás nem reális, hiszen a választásig alig valamivel több, mint négy hónap áll rendelkezésre. A volt koalíció három pártja állítólag azt szeretné, ha Radicová a választásig maradna a kormány élén. A hármas korábban úgy döntött, hogy a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) – amely kedden a mentőcsomag ellen szavazott – miniszterei által vezetett három tárcát elosztja egymás közt. Hétfőn olyan hírek terjedtek el, hogy a miniszterek mégis maradhatnának, ha a SaS hajlandó lenne az átmeneti időszakban támogatni a kormányt. A SaS tegnap úgy döntött, hogy volt koalíciós partnerei kisebbségi kormányát nem fogja támogatni. A Smernek egy ilyen kisebbségi kormánnyal nincs semmi gondja – mondta már vasárnap Robert Fico pártelnök.
Gasparovic a nap folyamán aláírta a választási időszak lerövidítéséről hozott törvényt, így az idő előtti választások március 10-i megtartásának már nincs akadálya.
Fico pártja győzne
Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke akár egyszínű, egypárti kormányt is alakíthat Szlovákiában az előrehozott választások után – derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét a Plus jeden den pozsonyi napilap tette közzé tegnap. A Polis Slovakia közvélemény-kutató intézetnek a lap megrendelésére készült hét végi országos telefonos felmérése alapján a Smer megkapná a szavazatok 45,5 százalékát, ami 83 mandátumot eredményezne. A 150 tagú pozsonyi parlamentben ez szolid többséget jelent. A második helyen a jelenlegi kormánykoalíció részét képező Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végezne 14,3 százalékkal, harmadik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) van 8,8 százalékkal. Bekerülne a parlamentbe a két további mai kormánypárt is. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) támogatottsága 8,3 százalékos, a Bugár Béla vezette Híd magyar–szlovák párt a megkérdezettek 5,3 százalékának bizalmát élvezi. A jelenleg parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP) az előrehozott választáson a mostani felmérés szerint 4 százalékot szerezne, ami nem lenne elegendő az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépéséhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.