Immár 55 éve annak a napnak, amelyen a hazai és a szovjet diktatúra szorításából halált megvető bátorsággal egy ország népe szabadulni próbált. Ennek és az ezt követő napoknak ezerszám voltak neves és névtelen hősei, halottai, sebesültjei, majd a végtelennek tűnő meghosszabbításban halálraítéltjei százával.
Róluk évente méltó módon emlékeznek világszerte. Én most nem rájuk emlékezem. Egy eleinte színtelen statisztának látszó, majd évtizedekig meghatározó hatalmú személyre, Kádár Jánosra gondolok. Kevés azt mondanunk róla, hogy hazaáruló, az sem elég vádnak, hogy kiszolgáltatta nemzetét egy idegen hatalom kénye-kedvének, sőt vállalta a hóhérságot is. Nincs olyan súlyos bűn a törvénykönyvekben, amelynek büntetése rá illene. És mégis – csodák csodája – ő volt az egyszerű életvitelű népbarát, aki villamoson utazott, szatyorral a kezében. Sakkozóként engem
is becsapott, amikor láttam, hogy leül a klubban bárkivel sakkozni a gulyáskommunizmus ügyesen leplezett kialkudója.
Kádár, aki volt belügyminiszter, de volt az ÁVO megkínzott foglya is, nem tanulta meg az úgynevezett "proletárdiktatúra" írott és íratlan törvényeit. Zagyva utolsó beszéde szánalmas magyarázkodás volt – már amennyit meg lehetett belőle érteni. Halála jelképesre sikerült. Vele bukott holtába rendszere is 1989-ben.
De az, amiről ennek a gyászos személynek kapcsán emlékezni és emlékeztetni szeretnék: ahogyan Malenkovéknak sajátos bolsevik bölcselkedéssel igazolta, hogy a forradalom valójában ellenforradalom volt.
Kádár 1956. december 3-án "elemzi" az SZKP KB részére az eseményeket. Érdemes a vonatkozó részt szó szerint idézni (miközben ne felejtsük el, hogy Nagy Imre kormányában miniszterként az agresszorokat fegyverrel a kezében akarta fogadni). Íme az "elemzés":
"Ami az események általános jellemzését illeti, saját véleményem szerint, az általam kifejtettek szerint, a döntő kérdés abban rejlik, hogy a marxizmus-leninizmus alapigazsága szerint 1945–46 között Magyarországon a szó klasszikus értelmében véve proletárforradalom ment végbe. Ez a győzelmes forradalom megszüntette a tőke hatalmát, és hatalmat adott a munkásosztálynak. A munkásosztály jutott hatalomra. Ez egy olyan történelmi tény, amit itt most felesleges megvitatni. Ebből kifolyólag a marxisták-leninisták előtt önkéntelenül is felmerül egy kérdés: lehetséges-e egy győzelmes proletárforradalom keretein belül még egy másfajta forradalom? A válasz teljes mértékben világos..."
Mondja, mondja ugyanazt (párttitkári bikkfanyelven). Minden mondata, minden állítása hazugság és nyakatekert, képmutatással megspékelt primitív magyarázkodás. Ha van hozzá kedvük, és hajlandóak rákényszeríteni magukat, házi feladatnak szánom ezt a kádári "bölcsességet": elemezzék Önök is, hogyan lett a forradalomból ellenforradalom.
