A hír hallatára késő délután otthagytuk lövészárkunkat, és szakaszparancsnokunkkal, Ferencz Péter tartalékos zászlóssal (sepsiszentgyörgyi textilgyári tisztviselő, sportbarát, volt mikós diák, jó barátom) bevonultunk a legközelebbi faluba, Kiscsoltra, ahol egy román házba betérve jóízűen elfogyasztottuk a felkínált lekváros puliszkát, és boldogan lefeküdtünk, méghozzá ágyba (több mint egy éve civil ágyat nem láttunk). Azt hittük, vége a háborúnak, és a térképen néztük, hol mehetünk haza Háromszékre. Saját szemünkkel láttuk, hogy a visszavonuló német katonák felrobbantották a Szamos-hidat Désnél, a déda-szeretfalvi, 1942-ben épült magyar vasútvonalat megsemmisítették, berobbantva mindkét alagutat, hidakat, vasúti síneket.
Örömünk nem tartott sokáig, mert reggel (október 16.) a zászlóaljkürtös mindannyiunkat a templom elé hívott, ahol Böbl Gyula ezredes lóhátról kihirdette, hogy a háborúnak nincs vége, tovább folytatjuk a harcot a szovjet hadsereg ellen. "Jobb zsebemben nagy ezüst, bal zsebemben kis ezüst, mindenki kap, indulás vissza a lövészárokba!" – fejezte be buzdító parancsát. Szomorúan mentünk vissza a tetves gödrökbe, de még aznap visszavonultattak Nagybánya, Szatmárnémeti, Vásárosnamény irányába, mert a magyar 2. hadsereg parancsnokát, a mi parancsnokunkat, vitéz primor Dálnoki Veress Lajos vezérezredest elfogták és letartóztatták a németek, a magyar 1. hadsereg parancsnoka, vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredes pedig Kéri Kálmán vezérkari főnökével Ökörmezőnél átment a 4. ukrán front hadműveleti területére. Így a kiugrási kísérlet sikertelensége miatt elmaradt az Északkeleti-Kárpátokat védő első és az Észak-Erdélyben harcoló második magyar hadsereg átállása, viszont az Észak-Erdélyben tartózkodó kétszázezer magyar és ötvenezer német katonát nem sikerült bekerítenie és hadifogságba hurcolnia a szovjet hadseregnek.
Ennek köszönhetően nem lettem hadifogoly. Ismeretes, hogy a hatszázezer elhurcolt ember közül háromszázezren sohasem tértek vissza a szovjetek hadifogolylágereiből.
1944. október 20-án Frissner német vezérezredes feloszlatta a magyar 2. hadsereget, a magyar 1. hadsereget német hadvezetés alárendeltségébe vonta. Csapattestem, a 22/II. zászlóalj továbbra is folyamatos harci érintkezésben állt a szovjet csapatokkal, én hazámat védtem a Tisza-vonalon, a mezőzombori, tokaji, szerencsi, hidasnémeti csatákban, míg Makranc mellett (ma Szlovákia) 1945. január 8-án megsebesültem. A szenci hadikórházból Németországba vittek, ahol amerikai hadifogságba estem.
A magyar honvédség II. világháborús szerepét úgy kell elfogadni, ahogy volt: a sikertelenség, kudarc mellett volt siker, bátor helytállás is!

Dr. Szőts Dániel háborús veterán