A könyv a Korunk és a kolozsvári Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg, szerkesztője Kovács-Kiss Gyöngy, valamint Romsics Ignác akadémikus.
Mint Kovács-Kiss Gyöngy kifejtette, olyan nehezen érthetÅ‘ száz év volt ez, amelyben mintha több évszázad történései sűrűsödtek volna. Súlyos és mindmáig értelmezésre váró, több olvasatú történeti üzenetek és tanulságok tárháza, amelyek egymásnak gyakran ellentmondó történelemképek konstruálására ösztönöztek, és ösztönzik még ma is a különbözÅ‘ szociokulturális csoportok emlékezÅ‘it és identitáspolitikusait. "Az 1867 utáni dualista korszaknak, végén az úgynevezett boldog békeidÅ‘kkel, majdnem ugyanolyan ellentmondásos a megítélése, mint a Horthy- vagy a Kádár-korszaké" – mondta.
A Korunk szerkesztÅ‘sége 2009-ben döntött úgy, hogy öt alapvetÅ‘ szempontból tekintik át a magyar 20. század jellegzetes vonásait. Ezek a politikai rendszerek, társadalmi változások, gazdasági fejlÅ‘dés, külpolitika és magyar kisebbségek. A feladatra az egyes témák legavatottabb magyarországi történész-szakértÅ‘it – Romsics Ignácot, Gyáni Gábort, Tom­ka Bélát, Pritz Pált és Szar­ka Lászlót kérték fel. A tanulmányok, amelyek a Ko­runk­ban jelentek meg, egy­aránt pozitív fogadtatásra találtak Erdélyben és Ma­gyarorszá­gon. "Ez késztette a szerkesztÅ‘séget, hogy a tanulmányokat, köztük néhányat kibÅ‘vítve, külön kötetben is kiadja" – idézte fel Kovács-Kiss Gyöngy.
Gyani Gábor a magyar 20. század társadalmi sajátosságait elemezve rámutatott, hogy azt leginkább a folytonosság hiánya, a törések feltűnÅ‘ gyakorisága jellemezte. A politikai váltások kihatottak a társadalmi szerkezetre, de a pszichére, a kollektív lelkiállapotra is. "Alighogy alkalmazkodtak az emberek egy adott korszak követelményeihez, az új élethelyzethez, máris váltaniuk kellett. Egy-egy nemzedék életében 3–4, de akár 5–6 ilyen váltás is volt" – magyarázta Gyani Gábor, aki szerint a kikényszerített alkalmazkodásnak azonban volt pozitív hozadéka is.
Romsics Ignác arra mu­tatott rá, hogy viharos 20. századi történelme során a magyar társadalom többféle állam- és kormányformát megtapasztalt olykor diktatórikus, máskor demokratikus, leggyakrabban pedig autoriter keretek között. "Az elmúlt 100–120 évben 10–12 évig kemény diktatúra, néhány rövid évig demokrácia volt, 80–85 éven át autoriter rendszerben élt a magyar társadalom, amikor létezett egyfajta hatalommegosztás, volt egyfajta érdekérvényesítés, de ez nem vonatkozott mindenkire. Az utolsó húsz év az, amikor stabil demokráciában élünk, ez a leghosszabb demokratikus periódus a történelmünkben" – fogalmazott. Az okokat taglalva Romsics Ignác rámutatott, hogy a demokráciához kell egy művelt, a mindenkori hatalomtól független középréteg, s nem lehet egy, a népesség 20–30 százalékát kitevÅ‘, a mélyszegénységben élÅ‘, tudatlan réteg, amely a szélsÅ‘ségek táptalaja.
Szarka László, aki a kötet Egy évszázad kisebbségben című fejezetét jegyzi, azt emelte ki, hogy "a kisebbségi magyarság eltakarja Közép-Európát". A magyarok számára a 20. század a veszteségek százada volt, sokak olvasatában a tatár- és törökdúlás emlékezetéhez fogható romlás képeként jelenik meg, ugyanakkor a kelet-közép-európai nemzetek számára minden szenvedés ellenére jelentÅ‘s fejlÅ‘dést hozott. "Ez az egyik drámai ellentmondása a magyar kisebbségtörténetnek. Miköz­ben a kisebbségek bekötnek minket Kelet-Közép-Európá­ba, nem látunk mást, csak a fájdalmat. Ez egy rettentÅ‘ ellentmondás – fogalmazott a történész, aki a megoldást Magyarország, a kisebbségeknek otthont adó államok és a helyi közösségek kie­gyensúlyozott hármas viszonyrendszerében látja. "Amíg ez csak elméletileg létezik, nem működik, a kisebbségek sodródásra vannak ítélve" – vélekedett Szarka László.