Röviden

2011. október 27., csütörtök, Világfigyelő

Emlékezni kell ’56 hőseire
Emlékezni kell az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, azok hősiességére, s nemcsak tizenkét napon keresztül – mondta Wittner Mária ’56-os szabadságharcos tegnap Tatán, ahol tisztelgő menettel, a forradalom jelentősebb városi eseményeinek a helyszíneit végigjárva emlékeztek az áldozatokra.

A fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy ’56 hősei kétszer haltak meg: az életüket adták a forradalomért, de meghaltak akkor is, amikor a kezüket hátradrótozva, arccal lefelé temették el őket, öt-hat embert egy sírba. "Bár a testet fel lehet akasztani, meg lehet semmisíteni fizikailag, de a lélek az szabad marad. A lélek, az emberi értékrend mozgatórugója elszáll a testből. Ezt nem tudják megsemmisíteni. Emlékezni kell a hősiességükre, nemcsak tizenkét napon keresztül, de itt vannak bennünk egy életen át" – tette hozzá a politikus.
A mosonmagyaróvári sortűz évfordulója
Schmidt Mária történész szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai az egyetlen valódi áldozatot hozták: lemondtak a világról a világért, az emberekről az emberekért. A budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója erről tegnap este, a mosonmagyaróvári sortűz 55. évfordulóján tartott megemlékezésen beszélt az egykori vérengzés helyszínén csaknem ezer ember előtt, akik gyertyákkal, mécsesekkel a kezükben emlékeztek az 55 éve történtekre. Schmidt Mária azt mondta: annak idején százakat végeztek ki, tízezreket hurcoltak meg, miközben a gyilkosok azt hitték, felsőbb utasításra semmibe vehetik a Ne ölj! parancsát. Mint felidézte, az október 23-án Budapesten, a Magyar Rádió épülete előtt eldördült sortűz "eldöntötte, hogy a szabadságért harcolóknak fegyveres küzdelemre kell elszánniuk magukat". Két nappal később a Kossuth téren mintegy kétszáz, másnap Mosonmagyaróváron körülbelül száz áldozata volt a gyilkos sortűznek. A mosonmagyaróvári áldozatok többsége tanuló, kisdiák volt.
Franciaország a világ negyedik fegyverexportőre
A francia fegyvereladások összege tavaly 37 százalékkal 5,12 milliárd euróra csökkent az előző évhez képest, de Párizs hatszázalékos világpiaci részesedéssel megtartotta a negyedik helyét a világ legjelentősebb fegyverexportőrei között – közölte tegnap a francia védelmi minisztérium. A tárca jelentése szerint az állam által "stratégiai ágazatnak" tekintett fegyverexport továbbra is prioritást élvez, miután a fegyvereladások "elsődleges szerepet" játszanak Franciaország "hatalmi státusának" megtartásában. A világ fegyverpiaca – 300 milliárd euró értékű eladásokkal és 79 milliárd eurónyi exporttal – ellenáll a geopolitikai és pénzügyi válságnak. Franciaországot az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország előzte meg 2010-ben. A francia fegyverek legfőbb importőrei jelenleg Szaúd-Arábia, Brazília, India és Malajzia. Gérard Longuet védelmi miniszter a jelentéshez írt előszavában a 165 000 főt foglalkoztató védelemtechnológiai és ipari bázis megerősítését segítő export fejlesztése mellett foglalt állást.
Látogatható a kassai Márai-emlékszoba
Megnyitották a felújított Márai Sándor Emlékszobát a kelet-szlovákiai Kassán, a rekonstrukció az Európa Kul­turális Fővárosa Kassa 2013 nonprofit szervezet és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közös projektje alapján valósult meg. A kivitelezéshez szükséges 154 000 eurót az Európai Régiófejlesztési Alap támogatásából finanszírozták. Az emlékszoba új arculata César Fernandez Bravo spanyol építész munkája. A tárlaton négy nyelven hallhatók részletek Márai műveiből, és az interaktív panelen megtekinthető Martin Stelbasky az író életéről szóló filmje. "A kilenc Márairól szóló film közül hármat láttam. Mindhárom nagyon lehangoló volt. Ez az alkotás üdítő kivétel. Márainak valóban tragikus és szomorú volt az élete, de ebben az alkotásban érdekesen tálalják az életére vonatkozó tényeket" – nyilatkozott Ondová Reiter Flóra projektmenedzser. Az emlékszoba az egyik állomása a július végén felavatott Márai Sándor Emlékkörútnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2011-10-27: Világfigyelő - :

A magyarság huszadik százada

A magyarság számára a 20. század nem egyszerűen a "szélsőségek" kora volt, hanem a minden korábbinál gyorsabb technikai haladás és minden korábbinál borzalmasabb önpusztítás mellett a szétszakíttatásunk kezdete, az idegen megszállás és függetlenség elvesztésének, valamint az állandó újrakezdéseknek az időszaka is – hangsúlyozta Kovács-Kiss Gyöngy történész, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese A mi 20. századunk című kötet tegnapi budapesti bemutatóján.
2011-10-27: Közélet - Mózes László:

Egyetemi képzésben látják a jövőt

Jövőkép és társadalmi részvétel a fiataloknál címmel juttatta el szerkesztőségünkbe a Turulmadár Ifjúsági Iroda az önkéntesei által készített kérdőíves felmérés eredményét. Az adatgyűjtést 2011 júniusában a sepsiszentgyörgyi magyar diákok körében végezték, a kérdőívre 188 diák válaszolt, többségük középiskolás.