A fent említett napon 9 óra 20 perckor megcsörgetem az első számot: egy éles sípoló hang több ízben jelzi a szolgálatos hiányát a vonal túlsó végéről. Miután meguntam a fülsüketítő jelzést hallgatni, felhívtam a sorrendben következő második számot. Jelentkezik egy kedves hangú fiatalember, meghallgatja panaszomat – nálunk még nem népszámláltak – , javasolja, hogy jelentsem a fentebb felsorolt harmadik telefonszámon, de legbiztosabb, ha személyesen járok el a polgármesteri hivatalban. Ez utóbbit nem teszem, több okból: nehéz, legtöbbször lehetetlen a hivatal előtt parkolni, időbe és pénzbe is kerül, fáj mind a két lábam, s biztos, a legfelső emeletre kell felmászni – így hát a harmadik szám hívását választom. Egy úriember meghallgat, s miután befejezem, kéri szíves türelmemet, mert fogja kapcsolni a zöld vonalon az illetékest. Kis zenei közjáték után végre felveszik a már ezelőtt fél órával is csergetett vonalvéget, egy hölgy végighallgat, majd eléggé unott hangon megmagyarázza a jelenséget: ha nem kaptunk cédulát, akkor még nem értek hozzánk, de fognak ezután. Őszintén volt bennem is egy ilyen sejtés, ha eddig nem jöttek, csakis ezután jöhetnek, na de akkor miért kell ezt én ilyen körülményesen jelentsem?
Ezért javasoltam azt a sok nullából álló számot – közben azonban elgondolkodtam az aznapi Háromszék vezércikkében leírtakon. Igaz, itt nem főnökökről van szó, hanem beosztottakról, akik így becsülik meg az adózók által fizetett munkahelyüket, kompromittálva főnökeik jóhiszemű akcióit. És még attól is félek, hogyha a komolyabb rendellenességeket is ilyen "lelkesen" jegyezték és közvetítették, vajon azok orvoslása meg fog-e történni? De ez utóbbi csak feltételezés, és remélem, hogy nincs igazam.

SMAZENKA FERENC, Sepiszentgyörgy