Zsúfolásig telt tegnap este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme: Erőss Zsolt legutóbbi, Lhoce-expedíciójának képes beszámolójára több százan voltak kíváncsiak.
Amolyan szentgyörgyi ráadásként a székelyföldi származású hegymászó – aki egy tavalyi, Magas-Tátrában történt baleset óta csonkolt lábbal járja a nyolcezres hegyeket – ma rendhagyó földrajzórát tart a Székely Mikó Kollégiumban. A világ legmagasabb csúcsát első magyarként megmászó Erőss Zsolt idén a 8516 méter magas Lhoce csúcsát érte el társaival, ez volt az általa meghódított kilencedik, nyolcezer méter fölötti csúcs. A hegymászót Dukrét Lajos, az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki elnöke köszöntötte, majd Erőss Zsolt videofelvételeket mutatva mesélt élményeiről. Mint mondta, az este bemutatott képsorok nem azonosak egy mozifilmmel, A hópárduc talpra áll című produkcióval, amely rehabilitációjáról szól. "Az egy nagyon jó film, de egészen más, mint ezek az előadások" – magyarázta, megjegyezve azt is, hogy a Himaláján műlábával ő volt az idei tavaszi idény "legismertebb figurája".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.