A közös temetőbe helyezné át a szovjet emlékművet Albert Álmos polgármester Sepsiszentgyörgy központjából. Az ötlet nem új — már a kilencvenes évek elején, a vörös csillag levétele után felmerült —, de a park felújítása miatt most lassan halaszthatatlanná válik.
A gond az, hogy az orosz állam, illetve nagykövetség nem hajlandó erről tárgyalni (más városokban és országokban sem), így akár diplomáciai bonyodalmakra is számíthatnak a helybeliek, ha végre saját képükre szeretnék formálni kedves sétáló- és pihenőhelyüket. Az obeliszk elköltöztetését a kimondottan kikapcsolódást célzó rendezési terven kívül az is indokolja, hogy a városban semmiféle orosz csata, így halott sem volt (csak Aldobolyban, ahol azonban már van sírkert és emlékmű), és mivel annak idején a helybeliek kötelező anyagi hozzájárulásából épült, az önkormányzat ma is elsősorban a lakosság véleményét szeretné tudni a kérdésről — a következő két hónapban tehát minden csatornán várják a hozzászólásokat. Emlékeztetőül: a tanács által jóváhagyott átalakítási tervben az emlékmű helyén egy hangulatos, üvegfalú teaház szerepel sziklakerttel és víztükörrel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.