December 20-ig véglegesítik az egészségügyi kerettörvényt – jelentette be tegnap Ritli László egészségügyi miniszter. A tervezet szerint a lakosságot kis mértékben terhelik majd rendelkezések, a biztosítási alapcsomag korlátozott lesz, de lehetőséget ad kiegészítő, nem kötelező jellegű biztosítás kötésére.
A szolgáltatások és gyógyszerek alapcsomagját külön törvényben igyekeznek szabályozni, mivel ma az alapcsomag nem tartalmaz korlátozásokat, amit Ritli nem tart helyesnek. A tárcavezető hangsúlyozta, a minisztérium külföldi szakemberekkel dolgozik egy "negatív listán", ez az év végéig készül el, és rajta szerepelnek majd azok a szolgáltatások, gyógyszerek, csúcsvizsgálatok, amelyek nagyon költségesek, az ezekhez való hozzáférést pontosan kell szabályozni. Egyes tanulmányok szerint bizonyos drága gyógyszereket nem használnak megfelelően, túlzásba viszik felírásukat, és nem feltétlenül a gyártó által meghatározott módon, a vizsgálatok esetében pedig szinte nem is léteznek korlátok.
Ritli elmondta: az egészségügyi kerettörvény kapcsán egyeztetett a honatyákkal, ennek alapján december 20-ig véglegesíteni akarják a jogszabályt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.