Igény európai alapokra
Az Európai Bizottság két héten belül eldöntheti, hogy Románia újrakezdheti-e a strukturális alapokból lehívandó összegek kérelmezését – nyilatkozta tegnap Leonard Orban európai ügyekkel foglalkozó miniszter.
A tárcavezető ezt megelőzően rámutatott: a mostani alacsony, 3,72 százalékos lehívási arányt az indokolja, hogy júliusban a román fél felfüggesztette az Európai Bizottsághoz intézett visszafizetési költségekről szóló nyilatkozatok elküldését minden operatív programra vonatkozóan, amíg kellőképpen meg nem győződik a közbeszerzések ellenőrzési, menedzsment- és ellenőrző rendszerének törvényességéről. Az európai ügyek minisztériuma október 31-én közölte, hogy továbbította az EB-hez a visszafizetések újraindításához szükséges feltételek teljesítésével kapcsolatos információkat. Jövőre a kormány a költségvetés révén körülbelül hatmilliárd euró értékben szándékszik európai alapokat lehívni.
Minden szinten bóvli
Megvonta a hazai valutában fennálló román államadósság befektetési ajánlású osztályzatát tegnap a Standard & Poor’s, amely a román szuverén devizaadósságra eddig is befektetési szint alatti osztályzatot tartott érvényben. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja a hazai valutában kibocsátott hosszú és rövid lejáratú román államadósság besorolását az eddigi BBB mínusz/A-3-ról BB plusz/B-re rontotta, stabil kilátással. Az S & P most azonos, "bóvli" szintre hozta Románia hazai valutában és devizában fennálló adósságainak osztályzatait.
Ponta befejezte az RMDSZ-szel
Besztercén tartott tegnapi sajtóértekezletén Victor Ponta, az SZDP elnöke kijelentette: részéről lezárult minden együttműködési lehetőség az RMDSZ-szel, mert "világos, hogy a DLP és az RMDSZ mindig osztozkodni fog a tisztségek, személyes érdekek fölött". Elmondta, a Szociálliberális Szövetség számára fontos pillanat volt ez, mert újfent kiderült, kire számíthat a jövő évi választási küzdelemben. Crin Antonescu NLP-elnök úgy fogalmazott, sok RMDSZ-es politikust értékel, de úgy véli, hogy a DLP-vel való együttélés időszakában az RMDSZ "romlik tartásban, magatartásban és viselkedésben". Mint ismeretes, az RMDSZ átveszi a kormányfőtitkárság vezetését, cserébe Vasile Blaga szenátusi elnöki tisztségbe való megválasztásának támogatásáért.
Betöltetlen állások
A harmadik negyedévben a betöltetlen állások száma Romániában 27 700 volt – a változás elenyésző az előző negyedévhez képest –, de 70 000-rel kevesebb, mint 2008 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. A betöltetlen állások legnagyobb aránya (1,05 százalék) a közigazgatásban, az egészségügyben és a szociális gondozóknál volt, az ellenkező véglet a villamos- és hőenergia-ipar, gáz- (0,07 százalék), illetve az ipari kitermelésben (0,08 százalék) volt. A legnagyobb növekedést a feldolgozóiparban (+900 hely), illetve a tanügyben (+600 üres állás) regisztrálták.
Kasztrálnák a pedofilokat
A szenátus hallgatólagosan elfogadta a pedofilok kasztrálásáról szóló tervezetet. A visszaeső pedofilokat vegyi kasztrálásnak vetnék alá, ha az erről szóló törvényt a képviselőház is megszavazza. A büntetés mellett GPS-rendszerrel követnék azokat, akiket korábban elítéltek gyermekek szexuális zaklatásáért. A júniusban benyújtott törvénytervezet értelmében a 15 évesnél fiatalabb kiskorúak szexuális zaklatásáért akár tízéves börtönbüntetést is kiszabhatnak.
Csökkenő áfabevételek
Július óta egyre kisebb az állam áfából származó bevétele. A tavalyihoz képest októberben 4,6 százalékos csökkenést regisztráltak. A Ziarul financiar napilap szerint, ha ez így marad, előfordulhat, hogy a kormány jövőre nem tudja tartani az 1,9 százalékos költségvetési hiányt. A kabinet ugyanis arra számít, hogy 2012-ben hat százalékkal növekedik az áfából származó bevétel. A hozzáadott értékadó a kormány legfontosabb jövedelemforrása, idén 47 milliárd lejt könyvelhet el belőle. A tavalyi áfaemelés óta október az első hónap, amikor negatív volt az áfából származó bevételek mérlege.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.