Mikor a boszorkányokat égették a Tisza szigetén, hát a máglya egy szikrája elszabadult a tűzből. Megbújt a fák koronájában.
Mikor fölnőtt, nem tudta, hogy ki ő, mi ő, de nő, asszonyi személy. A piacon vett egy söprűt. Mert az nagyon kell a háznál. Jó söprű volt. Jól sepert. Nem volt vele semmi baj.
Egyszer, hogy, hogy nem, miért, miért nem, a dolgavégzése úgy parancsolta, hogy a lába közé került a söprű. Megtáltosodott. Elrepült.
Előbb a lány sivalkodott, nem akart boszorkánynak lenni. De a söprű vitte Horgosról Batidára, Batidáról Martonyosra, Martonyosról de föl Zsupának, le Kupának. Pedig jó ura volt a lányból lett asszonyboszorkánynak, de úgy megkedvellette a boszorkányi életet, hogy Drómónak a hátsó fertályát láthatta tán, vagy mi, hogy le nem akart szállni a söprűjéről.
Csak egyszer, hogy éjszaka a házuk fölött suhant, a szőrveszejtő söprűből egy szál az udvarukra esett. Az ura a reggeli fényességben látta, hogy az tegnap még nem volt ott.
Fölvette, addig forgatta, ürgette, amíg hirtelen söprűvé nőtte ki magát a sörte. Nosza, rápattant a boszorkány ura, a söprű ment a boszorkány után. Annak meg éppen, hogy veszegetett el a szőre, a lova kezdett lassabban járni. De azért hajszolta, ütötte, vágta, mint a répát. Az ura az öthalmi magasulatoknál érte utol boszorkány feleségét, de akkor már olyan sebesen repültek, nem bírták elkerülni a halmot. Belefúródtak. Azóta sincsenek söprűn járó boszorkányok.
(mesevár.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.