Elhunyt Csiha Kálmán

2007. november 9., péntek, Közélet

November 7-én 78 éves korában váratlanul elhunyt d. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke. Csiha Kálmán az arad-gáji, gógánváraljai, marosvásárhely-vártemplomi, Szabadi úti és Gecse utcai gyülekezetek lelkipásztoraként és a marosi egyházmegye espereseként szolgált, majd 1990—2000 között az Erdélyi Reformá­tus Egyházkerület püspöki tisztségét töltötte be.

A kommunista rezsim idején, 1957—1964 között politikai elítéltként börtönökben és kényszermunkatáborokban szenvedett. Hazai egyházi szolgálatai mellett a Magyar Református Világszövetség alelnökévé, majd a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökévé választották, és több évig tagja volt az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának. Csiha Kálmánt az egyházkerület saját halottjának tekinti. Temetése november 10-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi, Gecse utcai templomból. A család kérésére a koszorúmegváltás az erdélyi református kollégiumok megsegítését szolgálja.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4484
szavazógép
2007-11-09: Közélet - Albert Levente:

Pert vesztett az államfő

Pert vesztett Traian Băsescu az országos diszkriminációellenes tanáccsal szemben, amely korábban megrovásban részesítette, mivel ,,büdös cigánynak" nevezett egy riportert. Băsescu május 19-én bevásárolni ment egy bukaresti üzletközpontba.
2007-11-09: Belföld - x:

Hírsaláta

MEGFIZET PLEŞIŢĂ ÉS EMBEREI? A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet bűnvádi feljelentést tett a bukaresti főügyészségen, melyben terrorizmussal vádolja Nicolae Pleşiţăt, a szekuritáté nyugalmazott tábornokát, valamint az egykori Német Szövetségi Köztársaság romániai nagykövetségének öt volt diplomatáját, Dan Mihocot, Constantin Ciobanut, Ion Constantint, Ioan Luput és Ion Grecut.