Egy kérdéssel előbb jutottak tegnap abban a perben, amelyet a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség az akkori döntőbizottság három tagja ellen: a buzăui bíróság a következő tárgyalásig, január 24-ig fontolóra veszi a Marosán Tamás volt egyházi jogtanácsos és Markó Attila államtitkár ügyvédjei által benyújtott kifogást, és eldönti, hogy elfogadja-e vagy sem – ez pedig előre vagy vissza is viheti az ügyet.
Eugen Iordăchescu és Kapcza Mikolt ügyvéd ugyanis úgy véli, hogy a vádiratot hibásan állították össze, és kérik ennek visszaküldését az ügyészségre. Ha érveiket elfogadják, a kivizsgálás elölről kezdődik, és az is lehet, hogy ezúttal nem találják megalapozottnak a hivatali visszaélés vádját, tehát megszűnik az eljárás; de új eljárás is indulhat azonos vagy más vádpontokkal. Ha viszont a bíróság elutasítja az ügyvédek kérését, a per folytatódik, és akkor már annak eldöntése következik, hogy a három vádlott (a két magyar tisztségviselő mellett Silviu Clim volt igazságügyi minisztériumi jogtanácsos is érintett) valóban bűncselekményt követett-e el azzal, hogy az iskolát visszaszolgáltatta a református egyháznak. A tegnapi tárgyalás után Marosán Tamás elmondta: óriási politikai nyomást érezni, a bírónő is nagyon óvatos – Kapcza Mikolt viszont úgy véli, mindennek ellenére "bízni kell a bíróságban", és mindent meg kell tenni azért, hogy az összes adat birtokában tudjanak dönteni, mert csak így születhet jó ítélet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.