Röviden

2011. december 14., szerda, Világfigyelő

Betörtek Tőkés budapesti irodájába
Ismeretlenek betörtek Tőkés László budapesti, VI. kerületi irodájába – tájékoztatta az európai parlamenti képviselő kabinetvezetője tegnap délelőtt az MTI-t. Nemes Csaba elmondta: a három vasráccsal és biztonsági zárral is védett bejárati ajtót befeszítve találták, amikor reggel ki akarták nyitni az irodát, bent pedig "vandál pusztítás" nyomaira bukkantak. A betörők az Andrássy úti házban lévő irodahelyiségekben kiforgatták a szekrényeket, a falról leverték a képeket, az Európai Parlament alelnökének szobájában is szétdobálták az iratgyűjtőket. Tőkés László budapesti kabinetvezetője az MTI-nek azt mondta: egy­előre nem tudják megállapítani, hogy mi tűnt el az irodából, de úgy vélik, a betörők pénz után kutathattak.

Temerin: ismét magyarokat vertek
Ismét incidensre került sor szerb és magyar fiatalok között a vajdasági Temerinben. Belekötött egy szerbül beszélő asztaltársaság főkolomposa az éjszaka is nyitva tartó Petőfi Sándor utcai MM pékségbe betérő két magyar és egy szerb nemzetiségű, 18–20 év körüli fiúba, majd társaival közösen az utcán megverte a három fiú közül a két magyart. Egyikükre mintegy tizennyolc-húsz ökölcsapást és rúgást mértek, a másik "megúszta" egyetlen, a szemére mért ütéssel. A megtámadottak igyekeztek védekezni, de állításuk szerint nem ütöttek vissza, viszont egy, a helyszínre később érkező magyar fiatal alaposan megrúgta a verbális provokáció és a verekedés kezdeményezőjét. A rendőrség mindkettejüket előállította és kihallgatta, ám a többi támadó kereket oldott. Mind ez ideig nem jelent meg hivatalos közlemény az incidensről, feltételezhető, hogy az elillant tettesek után még mindig nyomoznak.
Újabb leminősített európai országok
Négy közép-kelet-európai EU-tagállam – Csehország, Bulgária, Lettország és Litvánia – államadós-besorolásainak kilátását rontotta a felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra tegnap a Fitch Ratings, az euróövezeti gazdasági és pénzügyi kilátások romlásával indokolva a lépést. A legnagyobb európai hitelminősítő tegnap Londonban bejelentette, hogy az összes olyan EU-tagállamot felülvizsgálta, amelynek szuverén osztályzatára eddig pozitív kilátást tartott érvényben. A hitelminősítő Bulgáriában az eddig jósolt 3,8 százalékról 2,3 százalékra, Csehországban 2,3 százalékról 0,7 százalékra, Lettországban 3,5 százalékról 2,5 százalékra, Litvániában 3,8 százalékról ugyancsak 2,5 százalékra rontotta jövő évi GDP-növekedési előrejelzését.
Timosenkóért tüntettek hívei
Julia Timosenko mintegy kétezer híve megostromolta tegnap délelőtt a kijevi fellebbviteli bíróság épületét, ahol megkezdődött a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt kormányfő fellebbviteli tárgyalása. A tárgyalást a bíróság végül mára elnapolta, hogy az elítélt, aki tegnap betegségére hivatkozva nem jelent meg a tárgyalóteremben, részt vehessen a tárgyaláson. A tárgyalás kezdetekor a tömeg nyomására betört az épületet övező fémkerítés kapuja. A Berkut (Szirti sas) nevű ukrán különleges rendőrségi osztag tagjai tartóztatták fel a Szabadságot Juliának! Le a bűnöző bandával! kiáltásokkal, transzparensekkel a bírósági épületbe behatolni akaró tüntetőket. A volt ukrán kormányfő augusztus 5. óta van őrizetben egy kijevi fogdában. Október 11-én egy kijevi kerületi bíróság első fokon hétévi börtönbüntetésre, közel 200 millió dollárnyi kártérítés kifizetésére és vezető tisztségek betöltéséről három évre való eltiltásra ítélte hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Timosenko tagadja a vádakat, és azt hangoztatja, hogy legfőbb politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics elnök politikai bosszújának az áldozata.
Író lövöldözött egy firenzei piacon
Egy férfi tüzet nyitott tegnap egy firenzei piacon, megölt két szenegáli árust, majd magával is végzett – közölte a helyi rendőrség. A lövöldözésben három másik bevándorló megsebesült. A tettes ezután egy föld alatti parkolóba menekült, s amikor a rendőrök bekerítették, fejbe lőtte magát. Olasz médiajelentések szerint a lövöldöző férfi egy szélsőjobboldali nézeteiről ismert író volt. Matteo Renzi, Firenze polgármestere "tiszta elméjű, őrült rasszista gyilkosnak" nevezte a tettest.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2011-12-14: Világfigyelő - :

Kalasnyikovos, gránátos támadó gyilkolt Liege-ben

A rendőrségre várták tegnap reggel a belgiumi Liege-ben azt a férfit, aki kora délután tüzet nyitott, majd gránátokat dobott a város egyik zsúfolt terén lévő tömegre. A merényletben négyen haltak meg, köztük maga a tettes is, 75-en pedig megsebesültek. A rendőrség szerint nincs szó terrorcselekményről.
2011-12-14: Pénz, piac, vállalkozás - Hecser László:

Összevarrt megélhetés

A baróti kisipari szövetkezet évtizedeken át több száz család életét határozta meg. A csődöt és a felszámolást követően csak néhány tagnak sikerült talpon maradnia, és magánvállalkozóként boldogulnia. Andorkó József az egyik ritka kivétel.