Mióta elterjedtek az olcsóbb áruk, s egymást érik a turkálók, megcsappant felkéréseinek száma, ötvenkilenc esztendősen mégis azt mondja, ha újrakezdhetné, csakis ezt a szakmát választaná. Pedig Andorkó József valamikor nem is akart szabó lenni. Az idősebb testvér példája nyomán trak­toristaként kívánt megélni, de édesapja nem értett egyet az éretlen gyermek érvelésével. Egy traktorista elég a családban, mondta, és 1968-ban Var­gyasról Barótra vitte szabóinasnak. Három éven át inaskodott, és közben Ploieşti-en román nyelvű szakiskolába járt. Nem volt könnyű az idegen nyelven való tanulás, de belejött, s az elsők közt végzett.
A baróti kisipari szövetkezetnél akkoriban komoly munka folyt: a tizenöt alkalmazottnak havonta akár száz megrendelésnek is eleget kellett tennie, a beszerzők nem győzték hordani Kézdivásárhelyről és Székelyudvar­hely­ről az abaposztót. Andorkó József mintegy három évtizedig munkatárs, 1979 és 1985 között pedig a szabóműhely vezetője volt. Az 1989-es fordulatot követően a külföldi áruk versenyhelyzetet teremtettek, a szövetkezet hanyatlani kezdett, megfogyatkoztak a szabóműhely megrendelései. A bányákat bezárták, pénz egyre kevesebb akadt a vidéken, és a nyugatiak által már levetett, de jó állapotban levő, olcsó ruhákkal kereskedők nyertek teret. A szövetkezet mellett 2003-ig kitartott: ma úgy érzi, az utolsó utáni pillanatban lépett ki.
Az elindulás nem volt nehéz, hiszen a városban ismerték, ráadásul a régi felszerelés néhány fontosabb darabját is megvásárolhatta. A marosvásárhelyi Metalotehnicában és a Kudzsiron készült gépek még most is remekül szolgálnak. "Nagyon megnézték készítőik a külföldi gépeket!" – jegyzi meg dicsérően, de némi iróniával a hangjában Andorkó József. Kliensei zömében kisebb igazításokat kérnek, de évente több rend ruhát, sőt, Bocskai-kabátot is kell készítenie. Vállalja a régi darabok átalakítását, javítását is, elvégre a napi betevőt a tíz-húsz lejes megrendelések biztosítják. Mégis az új rend ruhát és az ünnepekre való díszruhát készíti legszívesebben.
Az elmúlt esztendőkben ismét reneszánszát kezdte élni a bocskai, évente legalább öt-hat darabot kell elkészítenie. A barótiak és az erdővidéki községek lakói is igénylik a jó anyagból készült hagyományőrző ruhát, de már több ízben szállított Ma­gyarországra is. Ilyen felkérés esetén átlagon felül kell teljesítenie, hiszen próba nélkül, egyetlen mérés adataira és az emlékezetre hagyatkozva kell dolgoznia. Negy­venéves tapasztalata segíti át ezeken a virtust igénylő pillanatokon. Idén a megrendelésre, illetve a család részére készített darabok mellé egy egészen különleges bocskait is készített. Kicsi unokája valószínűleg néhány hónap alatt kinövi a "fájintos" ünneplőt, de a keresztelőjéről készült fényképek még évtizedek múltán is tanúsítják majd nagyapja tehetségét.
Hogy megéri-e szabóként dolgozni? Akinek nem a meggazdagodás a célja, hanem a biztos megélhetés, annak igen – állítja Andorkó József. "Mesterem, Tüzes Sándor mondta volt, hogy a szabó meg sem gazdagodik, de éhen sem hal. És igaza lett akkor is, amikor azzal biztatott, ha ma nem, de holnap biztos lesz pénzem" – idézi régi oktatóját. Úgy véli, a fiatalok számára nem vonzó a sok odafigyelést és összpontosítást kívánó munka, ezért egyre kevesebben választják a szabómesterséget. Azt javasolja, csak az fogjon bele, aki tényleg szereti az ilyen munkát, és vállalja, sokáig kitart mellette.