A baróti kisipari szövetkezet évtizedeken át több száz család életét határozta meg. A csődöt és a felszámolást követően csak néhány tagnak sikerült talpon maradnia, és magánvállalkozóként boldogulnia. Andorkó József az egyik ritka kivétel.
Mióta elterjedtek az olcsóbb áruk, s egymást érik a turkálók, megcsappant felkéréseinek száma, ötvenkilenc esztendősen mégis azt mondja, ha újrakezdhetné, csakis ezt a szakmát választaná. Pedig Andorkó József valamikor nem is akart szabó lenni. Az idősebb testvér példája nyomán traktoristaként kívánt megélni, de édesapja nem értett egyet az éretlen gyermek érvelésével. Egy traktorista elég a családban, mondta, és 1968-ban Vargyasról Barótra vitte szabóinasnak. Három éven át inaskodott, és közben Ploieşti-en román nyelvű szakiskolába járt. Nem volt könnyű az idegen nyelven való tanulás, de belejött, s az elsők közt végzett.
A baróti kisipari szövetkezetnél akkoriban komoly munka folyt: a tizenöt alkalmazottnak havonta akár száz megrendelésnek is eleget kellett tennie, a beszerzők nem győzték hordani Kézdivásárhelyről és Székelyudvarhelyről az abaposztót. Andorkó József mintegy három évtizedig munkatárs, 1979 és 1985 között pedig a szabóműhely vezetője volt. Az 1989-es fordulatot követően a külföldi áruk versenyhelyzetet teremtettek, a szövetkezet hanyatlani kezdett, megfogyatkoztak a szabóműhely megrendelései. A bányákat bezárták, pénz egyre kevesebb akadt a vidéken, és a nyugatiak által már levetett, de jó állapotban levő, olcsó ruhákkal kereskedők nyertek teret. A szövetkezet mellett 2003-ig kitartott: ma úgy érzi, az utolsó utáni pillanatban lépett ki.
Az elindulás nem volt nehéz, hiszen a városban ismerték, ráadásul a régi felszerelés néhány fontosabb darabját is megvásárolhatta. A marosvásárhelyi Metalotehnicában és a Kudzsiron készült gépek még most is remekül szolgálnak. "Nagyon megnézték készítőik a külföldi gépeket!" – jegyzi meg dicsérően, de némi iróniával a hangjában Andorkó József. Kliensei zömében kisebb igazításokat kérnek, de évente több rend ruhát, sőt, Bocskai-kabátot is kell készítenie. Vállalja a régi darabok átalakítását, javítását is, elvégre a napi betevőt a tíz-húsz lejes megrendelések biztosítják. Mégis az új rend ruhát és az ünnepekre való díszruhát készíti legszívesebben.
Az elmúlt esztendőkben ismét reneszánszát kezdte élni a bocskai, évente legalább öt-hat darabot kell elkészítenie. A barótiak és az erdővidéki községek lakói is igénylik a jó anyagból készült hagyományőrző ruhát, de már több ízben szállított Magyarországra is. Ilyen felkérés esetén átlagon felül kell teljesítenie, hiszen próba nélkül, egyetlen mérés adataira és az emlékezetre hagyatkozva kell dolgoznia. Negyvenéves tapasztalata segíti át ezeken a virtust igénylő pillanatokon. Idén a megrendelésre, illetve a család részére készített darabok mellé egy egészen különleges bocskait is készített. Kicsi unokája valószínűleg néhány hónap alatt kinövi a "fájintos" ünneplőt, de a keresztelőjéről készült fényképek még évtizedek múltán is tanúsítják majd nagyapja tehetségét.
Hogy megéri-e szabóként dolgozni? Akinek nem a meggazdagodás a célja, hanem a biztos megélhetés, annak igen – állítja Andorkó József. "Mesterem, Tüzes Sándor mondta volt, hogy a szabó meg sem gazdagodik, de éhen sem hal. És igaza lett akkor is, amikor azzal biztatott, ha ma nem, de holnap biztos lesz pénzem" – idézi régi oktatóját. Úgy véli, a fiatalok számára nem vonzó a sok odafigyelést és összpontosítást kívánó munka, ezért egyre kevesebben választják a szabómesterséget. Azt javasolja, csak az fogjon bele, aki tényleg szereti az ilyen munkát, és vállalja, sokáig kitart mellette.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.