Önkormányzati szintű családbarát intézkedések lehetőségéről beszéltek tegnap délután a sepsiszentgyörgyi városházán az RMDSZ illetékesei szociális szférában dolgozó háromszéki civil szervezetek képviselőivel.
A pár hete Kolozsváron útjára indított Civil konzultáción megfogalmazott javaslatokból néhány már törvénybe is került, szociális téren tevékenykedő civil szervezetek beleszólhatnak a törvényhozásba, csak élniük kell ezzel a lehetőséggel – magyarázta bevezetőjében Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Horváth Anna főtitkárhelyettes szerint az országos szintű törvényhozásban és az önkormányzatok programjaiban, költségvetésében olyan lehetőségek rejlenek, amelyekkel a továbbiakban élni kell, mert a népszámlálás erdélyi magyarságra vonatkozó eredményei katasztrofálisak, az átlagéletkor csökkenése is aggasztó, családbarát intézkedésekre van szükség, amelyekkel megpróbálják megállítani, lelassítani a magyarság fogyását. Családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervüket a mai SZKT-n határozattal kívánják megerősíteni. Az önkormányzati feladatok tudatosítása mellett szövetségi szinten új munkacsoportot is létrehoznak, amely kormányzati intézkedéseket hivatott kidolgozni, például kiemelt fontosságú lenne a gyermeket nevelő nők esetében a részmunkaidős foglalkoztatottság bevezetése. Számítanak a civil szervezetek, egyházak javaslataira, mint Horváth Anna fogalmazott, fontos elindulni, olyan közhangulatot teremteni, amelyben a család, a gyermekvállalás értékként jelenik meg. Ebben a folyamatban a polgármesterekre is komoly feladat hárul, és noha nagyon fontos, de az önkormányzatoknak az elkövetkezőkben nemcsak sportcsarnokok építésére, ivóvíz- és csatornahálózat kiépítésére kell figyelniük, mert húsz év múlva nem lesz, aki használja ezeket. Tonk Gabriella a családbarát közösség kritériumrendszeréről, a polgármesteri hivataloknak szóló programcsomag-javaslatról beszélt. Civil szervezetek képviselői is hangot adtak véleményüknek, Pap Adolf azt hangsúlyozta, megfontolandó a gyermekvállalás támogatása, míg Kosztándi Teréz úgy vélekedett, ezeket az intézkedéseket hosszú távú programként érdemes csak elképzelni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.