Isten szabad ege alatt mutatták be tegnap Bodokon azokat a nehézgépeket, útgyalut, önrakodó húsztonnás, billenőládás kamiont és azt a Citroen furgont, amely bármilyen tolókocsis mozgássérültet azonnal oda tud szállítani, ahol számára orvosi segítséget nyújtanak. Helybeli cég munkáscsoportja építette is a kocsiszínt az új erőgépek számára, ne verje azokat hó és eső.
Beszédében Fodor István bodoki polgármester elmondta: többek között a Nemzeti Vidékfejlesztési Alap 322-es programjában nyert pályázatot a község. A projekt része még a községközpont utcahálózatának korszerűsítése, a helyi és a zaláni kultúrotthon főjavítása, egy szolgálati helyiség létrehozása a szociális segítséget nyújtók számára. A pályázat összértéke 13 323 829 lej. Az önrész fedezéséhez a községgazda a megyevezetés segítségét kérte. A kivitelezés megkezdéséhez előleget kell felvennünk, de közös erővel sikerül majd kivitelezni, lebonyolítani a soron következő munkálatokat – mondta a polgármester.
A bemutatón jelen levő Tamás Sándor megyeitanács-elnök elmondta, hogy jelenleg öt Kovászna megyei nyertes község (Bodok, Réty, Csernáton, Hidvég, Bardoc) örülhet az egyenként 2,5 millió eurót meghaladó összegnek. A költségvetés elosztásánál elsőként azokat a községeket részesítik előnyben, ahol nyertes és szerződésbe foglalt programok, megvalósítható munkálatok várnak kivitelezésre – ígérte a tanácselnök.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.