A három romániai magyar párt egymásnak feszülése a parlamenten kívül maradás lehetőségét vetíti előre – Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, városi RMDSZ-elnök azonban bízik benne, hogy ez nem történik meg.
A magyar közösség bölcs, időnként bölcsebb, mint politikusai – mondta az elöljáró, aki szerint "nem jó úton járunk, nem arról beszélünk, hogyan lehetne a magyar közösség érdekeit érvényesíteni", az összefogás szükségességét ugyan minden szervezet hangoztatja, de mindenki mást ért ezen. A közösség bölcs döntéshozatalának példájaként az európai parlamenti választásokat említette: 2007-ben, bár külön indultak, a magyarság gondoskodott arról, hogy Tőkés László és az RMDSZ jelöltjei is bejussanak az EP-be, 2009-ben viszont Tőkés és a szervezet közös listája több szavazatot kapott, mint két évvel korábban külön-külön. "Most már ismertek az idei összevont helyhatósági-parlamenti választások keretei, lehetne egyeztetni, ha a politikusok rossz döntést hoznak, biztos vagyok benne, a magyar közösség bölcsebb lesz, úgy szavaz majd, hogy ne maradjunk parlamenti képviselet nélkül" – jelentette ki Antal Árpád.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.