A tegnap még virágzó fürdőhely első látásra nem dobja fel a belépőt. Szerencsémre nem nosztalgiázni mentem, hanem derülni az I–IV. osztályos iskolába és óvodába, a csillogó szemű, mosolygó, vidám gyerekek közé, akik pillanatok alatt feledtetni tudják azt, ami elszomorít.
Terített asztal s körülötte tízóraizó gyerekek fogadtak az óvodában, na meg Téglás Csilla óvónő. Nyoma sincs a meglepődésnek, ellenkezőleg, mintha vártak volna, hogy elmondhassák, milyen jó ide, az óvodába járni, itt játszani, s tanulni verseket, énekeket, játékokat.
– Tizenhat gyerek jár az óvodába – mondja Téglás Csilla óvónő –, köztük két román anyanyelvű, így aztán csak természetes, hogy más óvodákhoz viszonyítva több a román nyelvű tevékenység. A tizenhatból hat kicsi és középcsoportos, tíz pedig az előkészítő csoportba és az iskolába készül... A gyerekek fogadásával kezdődik a nap, aztán jön az első közös szabad tevékenység, sportosan fogalmazva, a "bemelegítés" az első kötelező foglalkozás: Gyerek­játékok télen címmel foglaltuk egy csokorba az ide illő verseket, játékokat. A kötelező kézmosás, asztalterítés után jött a "terülj, terülj, asztalkám" és a tízóraizás. A gyerekek rendszeresen kapják a kiflit, a tejet, s melléje mindegyik hoz még valamit, ami szem-szájnak ingere. E kis csomagokból jól kivehető a szülők figyelmessége, szeretete, gondoskodása. Nem túllicitálni akarják egymást, hanem egyszerűen csak tökéletesen kielégíteni a gyereket. A tízórait újabb kötelező tevékenység követi – ma gyakorlati tevékenység, melyben kék papírlapra fehér fonalból hópelyheket kell készíteni –, majd még egy, egészen pontosan az építőjáték a "babaszobában".
– Úgy láttam, más témás sarok is van, millió kockával, játékkal, babával – szóltam közbe.
– Van bizony, köszönet ezért Tomsa Enikő tanítónőnek, hiszen az ő baráti kapcsolata révén kaptunk Németországból sok-sok játékot, egy szép, nagy padlószőnyeget, fénymásolót, bútort is ide, a terembe. E gazdag ajándékot egészíti ki az állambácsitól kapott számítógép, az épületünk fűtése, részbeni felújítása, mindez az önkormányzat érdeme
– A teljes felújítás azért késik – kapcsolódott beszélgetésünkbe az éppen belépő Tomsa Enikő tanítónő –, mert még teljesen nem tisztázott az épület jogi állása. Na de az jó, hogy addig is megoldottuk részben a téli testnevelés-oktatást itt, a szomszédos teremben. Nem nagy, de megteszi, főleg ilyenkor, amikor kint csattog a hideg. Van benne tornamatrac, ugróköteleink, karikáink, van labdánk... s ami éppen hiánycikk, azt pótolja a testnevelést tanító szakos tanárunk, Szőke Ko­vács Botond.
– Ha már témát váltottunk, nézzük az I–IV. osztályt, hány gyerek jár iskolába, aztán túl a tornatermen még hol sportolhatnak a gyerekek.
– Tíz gyerek jár iskolába – két elsős, öt másodikos és három negyedikes. – Hetente két testnevelési órájuk van. Jó időben lemennek a szálloda melletti sportpályára, ott nyugodtan labdázhatnak, futhatnak. Szeret­nek sportolni, és szerettek korábban is, ezt bizonyítják Veress Attila eredményei, tavaly megyei bajnoki címet szerzett mezei futásban, és bronzérmet a megyei pályabajnokságban 600 méteres síkfutásban.
– Úgy érzem, ebben a kis épületben nagy az összhang az iskola és az óvoda, a tanítónő és az óvónő között, így aztán könnyen elképzelhető a sok-sok közös tevékenység.
– A mi kapcsolatunkba bevontuk, amennyire lehetett, a szülőket is – így a tanítónő. – Szívesen vettek részt a tavalyi farsangi bábégetésben, a nők napjának, aztán március 15-ének a megünneplésében. Min­den közös rendezvényünkhöz támogatókat, úgymond szponzorokat keresünk. Így tudtuk kivitelezni a tavalyi tanév végén a Mál­tai Szeretet­szolgálat mikóújfalusi táborában azt a háromnapos kikapcsolódást, melyet egybekötöttünk a kézműves-foglalkozással, egy anyanyelvi vetélkedővel, na és a sportversenyekkel, hogy kielégíthessük a gyerekek mozgásigényét. És akkor még nem szóltam a sok közös kirándulásról... E tanévben is együtt, közösen készítettük elő a karácsonyi ünnepeket – szinte elfelejtettem, az idei Mikulásunk "a Vöröskereszt útján" érkezett –, és együtt készülünk a farsangzárásra, majd a többi neves napra. Bár csak sokáig együtt maradhatnánk, s együtt dolgozhatnánk a gyerekekért. Nincs is más vágyunk, óhajunk, csak ez. Ebbe belefér minden, oktatómunkánk eredményessége, a szülők, a gyerekek igényeinek kielégítése és természetesen önmagunk elégtétele.
Útban Málnás felé már fel sem merült bennem Málnásfürdő egykori képe. Az, amit az iskolában, az óvodában láttam, mindenért kárpótol, minden tekintetben kielégít. Az itt végzett és itt zajló munka megteremti az alapot, mely feltétlenül szükséges az egészséges nemzet neveléséhez. A két pedagógus tisztában van elhivatása céljával, tudja, mit miért csinál. Ezt akartam látni.
Málnásra érve megálltam az iskolánál. Szőke Kovács Botondot, a testnevelő tanárt kerestem. Régi ismerős, útja Egerpatakról Rétyen át vezetett Málnásra, Málnásfürdőre. Sejtette, miért keresem, így aztán meg sem várta az első kérdést, máris mondta: – Minden tornaóra első tíz percét a mezei futás megyei bajnokságára készülő gyerekeknek szenteljük. Veress Attila sikere, eredményei azt sugallják, van itt utód, követő... Aztán most télen terembe vonulunk, előszedem a magammal hozott gyógy- és kislabdákat (közhasználatban: oinalabdákat)... s a terem biztosította lehetőségek közepette tornászunk, helyből távolugrást végzünk, stafétajátékokat játszunk... Igyekszem minél teljesebb mértékben megvalósítani a tanterv előírásait. Minél teljesebb – természetesen a kis létszám, a korok megosztása közepette. Nem marad figyelmen kívül az akarati, az erkölcsi tulajdonságok fejlesztése, a személyiség formálása, a legtermészetesebb emberi mozgásformák csiszolása, fejlesztése... Az pedig nagyon jó, hogy a gyerekek túlnyomó többsége szereti a mozgást, a sportot. Az én feladatom így aztán nem lehet más, mint tovább éltetni, táplálni bennük ezt a mozgás-, sportszeretetet.
Jó munkát, tanár úr, és sok sikert!