Számomra egyik főhír: Marosvásárhely polgármesterjelöltjének személye s az ekörül habzó, szerintem mesterkélt, ilyen-olyan közszereplési vágy és alkalom szülte magyar okoskodás. A cél a jelenlegi román polgármester, Dorin Florea, a Demokrata Liberális Párt országos alelnökének, egyébként felmenői révén háromszéki – bácsteleki – származású személy legyőzése lenne.
A célzott: dr. Vass Levente urológus, osztályvezető főorvos, minisztériumi egészségügyi főtanácsos, aki szintén háromszéki gyökerű, de már hosszú ideje meghonosodott vásárhelyi, a város egyik jelentős közéleti szereplője.
Már többször is úgy tűnt, hogy személyét illetően létrejött egyféle magyar egyezség. Az RMDSZ és az EMNT szóban megegyezett a fiatal orvos jelölésében, az MPP főembere viszont nem hagyhatta ki (?) a maga szerepvállalását, és Vass Levente személye ellen nincs ugyan kifogása, de nem áll ki jelölése mellett, mert az RMDSZ egyik képviselője a szövetség jelöltjének nevezi.
Szóval teljesen egyértelmű, hogy Marosvásárhelyen – tetszik, nem tetszik – az RMDSZ nélkül nem lehet semmi eséllyel magyar polgármestert állítani. Az egykori Székelyvásárhely frontváros, az egymást túllicitáló magyar acsarkodás, a pártos kivagyiság lobogtatása a román jelölt biztos győzelmét jelenti. Egyébként előreláthatólag: örökre.
Az esetleges MPP–EMNT-összefogás egymagában nem elegendő, nem hozza a megfelelő számú voksokat.
Dr. Vass Levente egyébként számos alkalommal kijelentette: csak az RMDSZ, EMNT, EMNP közös jelöltjeként vállalja a megmérettetést. De várja az MPP egyetértését is. Ez a kijelentés, amelyről a sajtó, nem tudni, mi okból, folyamatosan megfeledkezik, azt is tartalmazza, hogy a nevezett nem egy párt, hanem a magyar pártok jelöltjeként hajlandó a "ringbe" állni. Mi lenne ez, ha nem a "független jelölt" fogalmának körülírása?
Az MPP újabban újra Bölöni László futballedzőt "futtatja", mert – állítja – nevezett a jelöltségét még nem mondta vissza. "Talonban" tartják még Smaranda Enachét is. Aki valóban igen szimpatikus személyiség, sok magyar kedvence. A polgármesteri státusz viszont nemcsak dekoráció, nem reprezentációs, protokolláris státusz, hanem rendezni kell például a Poklos-patak folyását.
Van ugyancsak magyar meghatározó személyiség, aki az előválasztások alapján döntené el, ki legyen a jelöltlistán. Smarada Enache, tudtommal, erre csak akkor vállalkozna, ha minden párt jelöltje részt venne a megmérettetésben. Tehát a különböző színezetű román pártok is együtt a magyar politikai erőkkel. És az is kétséges, hogy a közismert okok miatt éppen Marosvásárhelyen a románság tömegesen szavazzon a magyar szimpatizánsra. És fordítva: a történelmi gyökerű magyar közvélemény bárki román jelölt esetében a város végleges "feladását" látja.
Közben az idő telik. A magyar lakosság közönye fokozódik, holott végre ezt a közeget kellene felrázni. Jó jel viszont, hogy minden magyar történelmi egyház egységesen kiáll dr. Vass Levente jelölése mellett. Ez nemcsak fontos, hanem példaértékű is lehetne.
Tény, hogy a párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy sem, örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
Mi ez, ha nem súlyos, minden erőt és energiát felfaló, önemésztő és önveszejtő álversengés?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.