Pert indít szülei ellen Arantxa Sánchez Vicario, a spanyolok korábbi világelső teniszezője.
A napokban megjelent önéletrajzában a 2002-ben visszavonult, majd a 2004-es olimpiára még visszatért játékos azzal vádolta meg szüleit, hogy kizsákmányolták és kiforgatták őt 45 millió eurós vagyonából. Semmit sem hagytak nekem, ráadásul tartozásaim vannak az adóhatóságnál – írta a 40 éves exjátékos a Gyerünk! Egy élet, egy harc és egy nő emlékei című könyvben, hozzátéve, hogy minden kapcsolatot megszakított szüleivel és testvéreivel is. Édesanyja, Marisa szerdán visszautasította a vádakat. Húsz évig csak érte éltünk, és mindent feláldoztunk a karrierjéért. Most bíróság elé visszük az ügyet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.