Feszült rektorválasztás a MOGYE-n

2012. február 24., péntek, Közélet

Leonard Azamfirei korábbi dékánt választották meg tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egye­tem rektorává. A választást a magyar tagozat tanárai és diákjai törvénytelennek tartják, ezért bojkottálták.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) honlapján közzétett jegyzÅ‘könyv szerint a rektor választásának már az elsÅ‘ fordulója érvényes volt, hiszen a választásra jogosultak több mint kétharmada (68,51 százaléka) adta le szavazatát. Az érvényes szavazatok 53,68 százalékát Leonard Azamfirei, az orvosi kar korábbi dékánja kapta. Szük­ségtelenné vált tehát a péntekre tervezett második választási forduló megszervezése.
A választások eredményét az oktatási minisztériumnak is hitelesítenie kell. Egy nappal korábban a minisztérium hivatalosan is a választások elhalasztását kérte, a választásokat ugyanis olyan egyetemi charta alapján szervezték meg, amelyet a minisztérium nem fogadott el. A tárca kérését azonban elutasította az egyetem szenátusa, amelyet szintén a vitatott alapokmány alapján választottak meg, és perbe hívta a szaktárcát az egyetemi charta elfogadását követelve.
A rektorválasztás amúgy feszült hangulatban zajlott, az egyetem chartája ugyanis nem ismeri el a magyar tagozat önálló létét. Az egyetem magyar oktatói és magyar diákképviselÅ‘i sem az alapokmányt, sem az ez alapján szer­vezett választások törvényességét nem ismerik el, ezért bojkottálták a választásokat.
A megválasztott rektornak a plágiumváddal is szembe kell néznie. Leonard Azam­firei ugyanis – az egyetem angol nyelvű szakfolyóiratában közölt – tudományos dolgozat társszerzÅ‘je, amelynek jelentÅ‘s hányadát német kutatók tanulmányából ollózták. A plágium ellen az eredeti német tanulmány szerzÅ‘je is tiltakozott. Az ügy iratcsomóját a plágiumvádat megfogalmazó Bolyai KezdeményezÅ‘ Bizottság tíz nappal ezelÅ‘tt postázta a bukaresti szakminisztériumba.

Érvényesítik a törvényt
A MOGYE kapcsán Kele­men Hunor elmondta: az oktatási törvény előírásait mindenki köteles betartani, "még egy olyan rektor is, aki egyébként választási kampányban van, aki mindent alárendel annak, hogy az általa elképzelt rektorhelyettes kerüljön az egyetem élére". Az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy a törvényt mindenkép­pen betartatják a MOGYE rektorával, erre megvannak az eszközeik. Ha az egyetem szenátusa nem hajlandó, a tanügyi törvény lehetÅ‘séget teremt, hogy a kormány rendelettel beavatkozzon."Ez látszólag az egyetemi autonómia csorbítása, de az erdélyi magyar emberek nem az egyetem szenátusától várják a közösségi jogok érvényesítését, hanem a kormánytól, a parlamenttÅ‘l. Ha nem lehet másképp jobb belátásra bírni az egyetem vezetÅ‘it, akkor ezzel a megoldással fogunk élni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor. "Itt pénz­rÅ‘l van szó. Az egyetemi oktatás nagyon sok pénzrÅ‘l szól, és a MOGYE vezetÅ‘sége azért nem akarja a magyar kar különválását, mert jelentÅ‘s finanszírozásról kellene lemondaniuk" – fejtette ki a Háromszék kérdésére válaszolva.(Farkas Réka)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-02-24: Máról holnapra - Farkas Réka:

Korruptak és egyenlőbbek

Ismét a korrupcióellenes harc akadályozójának bélyegét ragasztották az RMDSZ-re, nem a politikum, hanem a civil társadalom és a sajtó hördült fel, mert megítélésük szerint a büntetőtörvénykönyv módosítására beterjesztett javaslatok révén a legmagasabb rangú választott elöljárók egyenlőbbé válnának, mint az átlagpolgárok, többletkiváltságokhoz jutnának.
2012-02-24: Közélet - :

MPP-javaslat: vásárhelyi nagykoalíció

Benedek Imre szívsebész professzort jelöli Maros­vásárhely polgármesteri tisztségére az a "polgári koalíció", amelynek létrehozását tegnap jelentette be a Magyar Polgári Párt (MPP).