Benedek Imre szívsebész professzort jelöli Marosvásárhely polgármesteri tisztségére az a "polgári koalíció", amelynek létrehozását tegnap jelentette be a Magyar Polgári Párt (MPP).
Szász Jenő, az MPP elnöke elmondta: a koalíciót az MPP mellett a Marosszéki Székely Tanács, a Székelyvásárhelyért Alapítvány és több más civil szervezet hozta létre. A koalíció magyar előválasztás megtartását szorgalmazza Marosvásárhelyen, amelyre a magyar pártok és politikai szervezetek mindegyike benevezi polgármesterjelöltjét. A júniusi önkormányzati választáson a magyar közösség képviseletében az előválasztás győztese indulna, a közös jelölt mögött pedig egy magyar nagykoalíció állna, választási plakátjain pedig mindhárom magyar párt jele szerepelne.
Benedek Imre az RMDSZ képviselőjelöltje volt a 2008-as parlamenti választásokon, de kizárták a szövetségből, miután bíróságon támadta meg a választás eredményét. Benedek többek között azt kifogásolta, hogy az egyik RMDSZ-es jelölttársa külföldi választókörzetben regisztrált 34 szavazattal szerzett képviselői mandátumot, neki pedig a nevére leadott 13 ezer szavazat is kevésnek bizonyult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.