A liberális politikus közölte: ,,Felszólítjuk a Fideszt, hogy ne törekedjék az erdélyi magyarság politikai megosztására, ne törekedjék arra, hogy az erdélyi magyarság legitim politikai szervezetétől, az RMDSZ-től elvegye azt a lehetőséget, hogy képviselőket küldhessen az Európai Parlamentbe". Eörsi szerint a magyar―román együttes kormányülés napján eddig soha senkitől nem tapasztalt döbbenetes támadás érte a kormányt. Kitért arra, hogy Tőkés László református püspöknek jogában áll indulni az EP-választásokon, de minden egyes rá leadott szavazattal romlik az esély, hogy az erdélyi magyarság képviselőt tud küldeni Brüsszelbe, mert kevesebb voks jut az RMDSZ-nek. Eörsi Mátyás emlékeztetett rá, hogy nem egészen három héttel ezelőtt az Országgyűlésben bírálta Orbán Viktor Erdély-politikáját, amiért erdélyi kampánykörútján a ,,romániai magyarok megosztásán fáradozott, és a romániai magyarság legitim választott szervezetének politikai riválisa, Tőkés László püspök mellett kampányolt". A szabad demokraták frakcióvezetője szerint akkor még nem volt világos, hogy a Fidesz célja nem egyszerűen Tőkés László megsegítése, hanem kifejezetten politikai károkozás az RMDSZ-nek. Hangsúlyozta, hogy az SZDSZ minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarságot legitim törekvéseiben támogassa.
A Fidesz továbbra is fenntartja véleményét, hogy a szerdai magyar―román kormányülés kizárólag kampánycélokat szolgált. Balla Mihály országgyűlési képviselő szerint a magyar―román együttes kormányülésnek magyar nemzeti szempontból akkor lett volna értelme, ha a magyar kormány előrehaladást tudott volna elérni az olyan rendkívüli fontosságú nemzeti kérdésekben, mint a Sapientia Egyetem helyzete vagy az autonómia ügye. Mivel azonban ezekben a kérdésekben a magyar kormány még csak meg sem próbált előrehaladást elérni, világossá vált, hogy az együttes kormányülés kizárólag kampánycélokat szolgált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.