Komoly közlekedési gondokat okozott a csütörtök délelőtt óta tartó folyamatos havazás Kelet-Ausztriában, ahová a nyugati és középső országrészekhez képest néhány napos késéssel érkezett meg a tél.
Súlyos helyzet alakult ki a nyugati ― A1-es ― autópálya St. Pölten és Bécs közötti szakaszán, ahol járművek ezrei vesztegeltek csaknem tizennégy órán át a hóban. Az érintett útszakaszt már csütörtök este lezárták, mert a fővárost délen megkerülő, a nyugati sztrádából leágazó A21-es gyorsforgalmi úton több kamion megcsúszott és keresztbeállt az úttesten: a rendkívül forgalmas útvonalon több mint húsz kilométer hosszan torlódtak össze a személy- és teherautók.
Az éjszaka folyamán a Vöröskereszt segítségével kimenekítették a gyerekeket és a nőket a megrekedt járművekből, az ott maradókat meleg itallal és takarókkal látták el. A forgalom csak tegnap kora délután indulhatott meg ismét a két érintett autópályán, miután az összes elakadt járművet sikerült kiszabadítani.
Bécsben péntek reggelig mintegy tíz-tizenöt centiméteres hó esett, és bár egész éjszaka dolgoztak a hóeltakarító gépek, a közlekedés jelentős mértékben lelassult. A téliesre fordult idő miatt két halálos kimenetelű baleset is történt Alsó-Ausztriában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.