Heather Headley Tony- és Emmy-díjas színésznő főszereplésével mutatják be Londonban novemberben a Több, mint testőr című film musicalváltozatát. A moziban annak idején Whitney Houston aratott nagy sikert Kevin Costner oldalán.
A darabot az Adelphi Színház tűzi műsorra a West Enden – erősítették meg a The Guardian című brit lap szerint a producerek (www.guardian.co.uk). A projekten már tavaly óta dolgoznak, az iránta való érdeklődésen viszont kétségtelenül sokat lendített Whitney Houston tragikus és váratlan halála. Így volt ez Michael Jackson halála után is a Thriller Live című produkcióval, amelyet 2009 januárjában mutattak be, és az eredeti tervek szerint mindössze pár hónapig játszották volna, a popcsillag halála után viszont olyan népszerűvé vált, hogy a mai napig látható a West Enden.
A Több, mint testőr musicalváltozatában is felcsendül majd Whitney Houston leghíresebb slágerei közül néhány, például az I Will Always Love You is. A film cselekményétől néhány ponton eltérő darab forgatókönyvét az amerikai Alex Dinelaris írta, a rendező The Sharrock.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.