Ha a sértődéseket, a kommunikációs akadályokat eltakarítjuk az útból, megkezdődhet az a folyamat, amikor elrendeződnek a dolgok, és kialakul egy szabályos, átlátható, a magyar állami pénzeket és a magyarországi adományozók támogatását hatékonyabban felhasználó, célzottabban, még inkább az oktatásra, a gyermekekre és a tanárokra összpontosító rendszer – véli Füzes Oszkár.
Magyarország bukaresti nagykövete lapunknak azt is elmondta, a jelenlegi nézetkülönbségek ellenére úgy látja, a moldvai magyar oktatási program zökkenőmentes működtetése minden részt vevő félnek közös szándéka. A múlt szombatra összehívott, érvénytelennek bizonyult lábnyiki küldöttgyűlés után a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Szeret–Klézse Alapítvány és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány képviselőit, valamint csángó falvakban tanító magyar tanárokat arról kérdeztük, hogyan képzelik el az oktatási program körül kialakult ellentétek rendezését, mit gondolnak a terv hatékonyságáról, mit és hogyan kellene másként tenni ahhoz, hogy a moldvai csángók a magyar nemzet részévé váljanak.
Aki dönt, az a felelős
A magyar kormány januárban úgy döntött, egy létesítendő új alapítványra bízza a moldvai magyar oktatási program működtetését és felügyeletét. Az AMMOA–Teleki László Alapítvány–MCSMSZ társulásából alakuló új szervezet ellenben csak akkor jöhet létre, amikor a csángószervezet talpra áll, az említett döntés miatt lemondott vezetőség helyett új csapatot választ, és minden akadály elhárul a hármas megállapodás létrejötte elől.
Petrás Róbert AMMOA-alapító: Csángó emberként és csángó édesapaként nekem az lenne a legfontosabb, hogy az oktatási program hosszú távon kiszámítható legyen, tagozódjon be a romániai oktatási rendszerbe, hogy az abban részt vevő csángó gyermekek a közép- és felsőoktatásban ugyanolyan eséllyel induljanak, mint az erdélyi magyar gyermekek. Itt több tucat magyar tanár foglalkozik a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásával, le a kalappal előttük, modern kori hősök az én szememben. De az a nyelvtudás, amit a gyermekek itt megszereznek, nem versenyképes az erdélyi magyar gyermekek nyelvtudásához képest. Ha bekerülnek a középiskolába, felsőoktatásba, tele vannak komplexusokkal, nem tudják felvenni a versenyt, előbb vagy utóbb ezt némelyek arra vezetik vissza, hogy intelligenciaproblémák lehetnek, holott nem erről van szó. A nyelvtudásuk nem éri el azt a szintet, hogy jól ki tudják magukat fejezni. Ezért nekünk abban lenne óriási szerepünk, hogy az oktatási programot megmentsük attól, amit egy civil szervezetben a szükségszerűen időről időre előjövő belső konfliktusok okoznak. Mi ezért gondoltuk azt, hogy jó lenne olyan szervezeti hátteret biztosítani a programnak, ami nincs kitéve ilyen belső feszültségeknek.
A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány és a magyar állam, ha magára vállalja, hogy az oktatási programot új struktúrába helyezi át, ezzel magára vállalja azt a felelősséget is, hogy a finanszírozását megoldja. Innentől kezdve a moldvai csángó civil szervezetnek nem kell kuncsorognia pénzért, nem lesz támadható azzal, hogy nem számolt el tisztességesen a pénzzel, ezt a feladatot és felelősséget az alapítók, a magyar állam és az AMMOA viseli. Egyik oldalról látni kell, hogy van hatáskörelvonás az MCSMSZ-től, de óriási felelősséget is átvesz a már említett új civil szervezet.
– Az elmondottakból arra lehet következtetni, hogy ez anyagi biztonságot is jelent a program számára. De mi történik, ha egy másik magyar kormánynak ez nem ennyire fontos?
– Jogos a kérdés, ellenben a korábbi kormányzat idején – mely hatalomnak nem volt annyira szívügye a moldvai magyar oktatás – a magyar állami támogatás majdnem megkétszereződött. Pusztán azért, mert a moldvai magyar oktatás ügye olyan súllyal esik latba a médiában, a politikában, hogy szerintem nem meri felvállalni egyik kormány sem, hogy nem támogatja ezt. Jelen átszervezés során ezekben a hetekben áll össze egy szakértői bizottság, amely a moldvai magyar oktatás hosszú távú stratégiáját építi fel, ennek egyik pillére az iskolai magyar oktatás megerősítése Moldvában. Ha látjuk majd, hogy ez a bizottság nyár elejére, végére milyen stratégiát fektetett le, és e mögé a magyar kormány hosszú távú elkötelezettséget vállal anyagi szempontból, akkor talán tizenöt év múlva már nem amiatt kell izgulnunk, hogy a gyermekek tanulásához tudunk-e biztosítani írószert, fát a fűtéshez, hanem arról tudunk beszámolni, hogy miként Erdélyben, úgy Moldvában is magyarul tanulnak a gyermekek.
– Arra gondol, hogy magyar tannyelvű iskola kezdje meg működését Moldvában?
– Azt mondom, merjünk nagyot álmodni, hogy ha engedni kell, akkor is büszkék lehessünk a megvalósításokra, és majd meglátjuk, mi az, ami a politikai játszmákban keresztülvihető. Mert előbb vagy utóbb a romániai politikai elitnek és a magyarországi politikai vezetőségnek le kell ülnie egyeztetni erről.
A tanárok érzik a nehéz helyzetet
A Lábnyikban kialakult helyzet késlelteti az új alapítvány létrehozását, a korábban leszögezett április eleje nem tartható időpont, mivel jelenleg nincs stabil vezetősége az MCSMSZ-nek, jobban mondva csak lemondott ügyvivő testülete van. Petrás Róbert megerősítette, ezt a lépést valóban nem kell elhamarkodni, lapunknak elmondta, javasolni fogja, hogy a magyar kormány hosszabbítsa meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megbízatását a program működtetése tekintetében. Az RMPSZ februárban Márton Attila lészpedi magyar tanárt bízta meg az oktatási program szakmai irányításával, őt kérdeztük arról, a tanárokat mennyire érinti ez a sok hercehurca.
Márton Attila: Szerettük volna elkerülni, hogy a tanárok érezzék azt, ami a szövetségben kialakult, és feltett szándékom volt, hogy ne hozzuk háborúba őket. Éppen ezért nincs itt, Lábnyikban minden kollégánk, csak azok jöttek el, akik úgy gondolták, hogy nem lehet szűk körben dönteni huszonnégy falu sorsáról, nem lehet határozni olyan kérdésekről, amelyekben a tanárok közvetlenül is érintettek. Bár nem szerettük volna átvállalni a csángószövetség ama feladatát, hogy a helyi szervezeteket mi hozzuk létre, nem szerettük volna ezt a munkát is az oktatási programra ráterhelni, mégis bízom benne, a kollégák megértik a helyzetet, és partnerek lesznek a megszervezésben. Nyilván, az lenne a legjobb, ha a helyi lakosság is bekapcsolódna, mert ők viszonylag stabil réteg, nem cserélődnek évente, kétévente, mint a tanárok. Természetesen, azt a megoldást fogjuk keresni, hogy a falvakat helyi emberek képviseljék a szövetségben, és közben reménykedem, több kolléga helyi lakossá válik, akárcsak jómagam Lészpeden. A tanárkollégák érzik a nehéz helyzetet, nem zúgolódnak túl sokat, kivárnak a kérdések megoldásával, partnerek a munkában, és az új adminisztrátorunk, Rotaru Krisztián lészpedi fiatalember is rengeteget dolgozik, hajnaltól éjszakáig megy a helyszínekre, és a tanárok felgyűlt adminisztratív gondjait próbálja megoldani.
Végzik a dolgukat
Az egyik klézsei magyar tanár a 90-es évek elejétől részt vesz a közösségi munkában, falujukban már akkor működött a csángószövetség, amikor annak székháza még Sepsiszentgyörgyön volt.
Istók Angéla: A mi falunkban létezett csángószövetség még a bákói előtt, én nem érzem azt, hogy újra be kellene jegyezni. Mi eddig is végeztük a dolgunkat, nem kellett kijönnie Solomon Adriannak vagy bárki másnak, hogy mi valamit szervezzünk a faluban. Voltak eddig is programjaink, az oktatás is működik, és ha ahhoz, hogy továbbra is jól menjen, át kell adni a programot egy olyan alapítványnak, amelyben a magyarországiak többségben vannak, akkor nem tartom rossznak, nem látok olyan nagy veszélyt ebben, mert végül is a csángók itt vannak, itt vagyunk, élünk, itt maradunk. Ha ennek kell jönnie, akkor ez legyen.
Benke Paulina somoskai magyar tanár: Nem lehet pontosan megfogalmazni, miként kellene ennek lennie. De nincs rend, az igaz. Többet kellene falvakra menniük a szervezetben dolgozóknak, az MCSMSZ-ben nem csak az oktatásnak kellene működnie. Régebb voltak kulturális programok, de most mintha nem figyelnének erre. Többet kellene a falu népével beszélni, ne szülessenek meg a döntések nélkülünk, hívjanak meg minket is a bákói gyűlésekbe.
Papírmunka helyett
A csángószövetséget ért vádakra Solomon Adrian, az MCSMSZ lemondott elnöke, jelenlegi ügyvezetője válaszolt.
Solomon Adrian: Nekem az a fájdalmam, hogy meghirdettük a küldöttgyűlést, és tudtam, nem tartjuk be az alapszabályzat minden pontját, de évekkel ezelőtt hiába hirdettem, hogy hozzák létre a tagszervezeteket, nem láttam semmi mozgást, csak most, az utóbbi napokban kezdett mindenki szerveződni. Az érdektelenség miatt nincs meg a tizenöt tagszervezet, ezek képviselőinek kellett volna eljönniük Lábnyikba. Mindig fontosabb volt, hogy működjék az oktatás, a helyszíneket biztosítsuk, és elhanyagoltam a formalitásokat, a papírmunkát. Ha újra kezdhetném, ezekre is jobban odafigyelnék.
Ez a nép akar magyarul beszélni
– Az oktatási program beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, megvan-e az az eredmény, amit elvártak tőle? – kérdeztük Duma Andrástól, a Szeret–Klézse Alapítvány elnökétől.
Duma András: Ha mi, magyarok nem vagyunk képesek intézményesíteni ezt a helyzetet, természetesen a civil szervezetek segítségével, akkor ez nemigen megy előbb. Először is létre kell hozni a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Bákó megyei fiókját, amelyben legyenek benne a csángó pedagógusok, az itt tanító székely tanárok. Szükség van a szakmai felügyeletre, és úgy vélem, egy ilyen szakmai szervezet, amelyik romániai, nem csak erdélyi, másként tárgyal a tanfelügyelőséggel, a helyi hatalommal. A civil szervezetek foglalkozzanak a felnőttoktatással, az iskolán kívüli oktatással, a kultúrával, biztosítsák a hátteret ehhez. Ha eredményről beszélünk, annyit biztosan állíthatunk, hisz már bebizonyosodott, hogy ez a nép akar magyarul beszélni.
