A behavazott bodvaji út megnehezítette a közlekedést, több autóbusz is elakadt, s feltartóztatta a kohó felé tartó ünneplő sereget, ezért másfél órás késéssel lehetett csak a megemlékezést elkezdeni. A felszólalók a szabadságharcban helytálló elődeinket követendő példának nevezték, kiemelték áldozatvállalásukat, holnapba vetett hitüket. Az ágyúöntő Gábor Áronra többen hivatkoztak a cselekvő székely ember példájaként.
A nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület elnöke, Mihály Réka tanítónő Bodvaj egyesítő hatását emelte ki, mondván: Erdővidék népe felszólítás nélkül, belső hangtól vezérelve évről évre oda sereglik, hogy a forradalomban életüket áldozó őseink előtt fejet hajtson. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, Csige Sándor Zoltán Orbán Viktor üdvözletét tolmácsolta, majd Bardoc polgármestere, Balázsi Dénes szólalt fel. Ma nemcsak a szabadságunkért áldozatot vállalókra emlékezünk, hanem felidézésük által példát is veszünk a szülőföldünk érdekében cselekvőkről. Hogy méltók legyünk elődeinkhez, kicsinyes egyéni érdekeinkről le kell tudnunk mondani, s a közösség érdekében meg kell tanulnunk összefogni – mondotta Balázsi.
Csige Sándor Zoltán beszédében a márciusi ifjak önzetlenségét emelte ki, majd azt méltatta, miként sikerült önmagukon felülkerekedve a nemzet érdekében cselekedniük. Zalaegerszeg alpolgármestere, Balaicz Zoltán Wass Albert szavaival köszöntötte az egybegyűlteket, majd azokról a fiatalokról beszélt, akik szívükben biztosak voltak abban, hogy egyenként is meg tudják változtatni nemzetük sorsát, ha eléggé hisznek benne. Hogy e tájon megmaradásunk biztosítva legyen, ahhoz az kell, hogy a fontos pillanatokban bölcsen tudjunk gondolkodni, a gyűlölet helyét az együttműködés vegye át. Az EMNT megyei elnöke, Nemes Előd úgy fogalmazott: folytatnunk kell azt a munkát, melyet százhatvannégy esztendeje elkezdtek, hiszen ma is érzékelhető az akkorihoz hasonló elnyomás – ma arra próbálnak kötelezni, hogy lelkiismeretünkkel ellenkezve minden reggel más himnuszát énekeljük –, másképpen nem tudjuk jogainkat érvényesíteni. A jövőnk biztosításának érdekében közösséget kell építenünk, s a megélhetés érdekében itthon kell munkálkodnunk. Az MPP nevében Kisgyörgy Tünde a kitartó, az igazukért utolsó csepp vérükkel harcolók hitéről és elszántságáról beszélt. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő elismerően szólt Gábor Áron érdemeiről, de mint mondotta, nem szabad megfeledkeznünk a bodvaji vashámor, a sepsiszentgyörgyi harangöntő műhely és a kézdivásárhelyi rézöntöde munkásairól sem, akik sokat tettek azért, hogy a székely ágyúk csodája megvalósulhasson. Keresztes Zoltán miklósvári plébános áldásában a nemzetünket hittel megajándékozó – s ezáltal megmaradást nyerő –, Vajkból Istvánná lett szent királyunk szerepét emelte ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.