A Nyergestető hőseire emlékeztek

2012. március 15., csütörtök, Közélet

Tegnap a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a Nyer­gestetőn, ott, ahol 1849. július 31-én és augusztus elsején a bélafalvi Tuzson János őrnagy két zászlóalj gyalogossal és alig nyolc ágyúval hősies küzdelmet vívott a túlerőben lévő orosz–osztrák csa­patokkal szemben.

A megemlékezés a közös temetőnél zaj­lott, ahol András Ignác, a kászonaltízi iskola igazgatója Tuzson János hősies helytállásáról beszélt, majd az Apor-iskola énekkara a kászonújfalusi népi zenekar kíséretével, Koz­ma Anikó tanárnő irányításával ünnepi műsort mutatott be. A kórusszámok között Hel­tai Jenő, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Ady Endre és Wass Albert versei hangzottak el, Bíró Réka Iza­bella tanuló mondott ünnepi beszédet. "Ma­gyarnak lenni Erdély föld­jén ennyit jelent: egy lépéssel előbb lenni hősiességben, emberségben, műveltségben. Hős ma az, aki a mai gazdasági és társadalmi helyzetben becsületesen él, felvállalva hovatartozását és hivatását" – mondotta az ifjú szónok. Az ünnepség végén Dezső Vencel iskolaigazgató megkoszorúzta az iskola kopjafáját, majd közösen énekelték el a székely és a magyar himnuszt.
Ezt követően a megemlékezés az 1848/49-es emlékműnél folytatódott, a Bod Péter Tanítókép­ző tanulói szavaltak, énekeltek. A tanítóképzősök debreceni vendégeikkel együtt ünnepeltek.
A nyergestetői megemlékezés előtt az Apor-iskola képviselői Kászonúj­faluban a helybeli Tuzson János-iskola tanulóival és a népi zenekarral együtt a hősök emlékművénél emlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 164. évfordulóján.
Holnap délben a Nyergestetőn a kézdiszéki – bélafalvi, kézdimartonfalvi és gelencei – hagyományőrző csapatok a tápióbicskei és szegedi "vitézekkel" közösen koszorúznak a tömegsírnál, ahol kopjafát is avatnak. A rendezvényen a Flagellum Dei székely hagyományőrző motorosklub tagjai és a bélafalvi Tuzson János-iskola, valamint a csíkszeredai főkonzulátus képviselői lesznek jelen, közreműködik a magyarországi Historica zenekar.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-03-15: Közélet - :

Meg kell tanulnunk összefogni (Üzenet Bodvajból)

A behavazott bodvaji út megnehezítette a közlekedést, több autóbusz is elakadt, s feltartóztatta a kohó felé tartó ünneplő sereget, ezért másfél órás késéssel lehetett csak a megemlékezést elkezdeni. A felszólalók a szabadságharcban helytálló elődeinket követendő példának nevezték, kiemelték áldozatvállalásukat, holnapba vetett hitüket. Az ágyúöntő Gábor Áronra többen hivatkoztak a cselekvő székely ember példájaként.
2012-03-15: Közélet - Farkas Réka:

Az MPP négyéves mérlege

A székelyföldi népszavazásról szóló megyei tanácsi határozat visszavonására, kijavítására és újabb beterjesztésére kérte fel Tamás Sándor tanácselnököt az MPP-frak­ció nevében Fazakas Tibor.