Közelednek a választások, és szaporodnak a polgármesterek elleni feljelentések – jelentette be György Ervin prefektus.
Ezek egy része névtelenül érkezik, de van olyan is, hogy nem létező nevet tüntetnek fel, leggyakrabban azt szeretnék elérni, hogy a kormánybiztosi hivatal akadályozza meg egy-egy jelölt indulását. Jelentkeztek már Mikóújfaluból, hogy a tisztségben lévő polgármester ellen peres eljárás folyik egy autóbaleset miatt, ám újabb mandátumért indulását csak végleges bírósági ítélet hiúsíthatja meg – mondta el György Ervin. Példaként említette azt is, hogy örök céltábla Zágon polgármestere, névtelen "jóakarói" most is időben küldik a beadványokat. A prefektus elmondta, legtöbb esetben a feljelentés témája nem tartozik a kormányhivatal hatáskörébe, más esetekben minden bizonyíték nélküli állításokat tartalmaznak.(-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.